Helikopterekhez szükséges alkatrészeket gyártó üzemet létesít Magyarországon az Airbus Helicopters – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter budapesti sajtótájékoztatóján. Szijjártó Péter kiemelte, hogy a beruházás konkrét helyszínéért két kelet-magyarországi város verseng, az erről szóló döntést jövő év elején hozzák meg, és a döntést követően véglegesítik a költségvetési támogatásról szóló megállapodást.
A kormány vissza nem térítendő támogatást biztosít az Airbus számára a beruházáshoz, amely 2021-re készül el és több száz munkahely jön létre a megvalósulásával. Bruno Even, az Airbus Helicopters vezérigazgatója elmondta, hogy a szándéknyilatkozat aláírásával új fejezet nyílik az Airbus és Magyarország együttműködésében. Az alkatrészgyártás egy precíziós munka, amelyben az Airbus támaszkodik a magyar szaktudásra. Két év múlva minden századik helikopterben, amit az Airbus gyárt, magyar alkatrész is lesz – tette hozzá a vállalatvezető. Magyarország hosszú idő óta elismeri az Airbus civil és katonai termékek minőségét, amelyeket széleskörűen használ védelmi és polgári célokra. A Honvédelmi Minisztérium legutóbb 36 helikoptert vásárolt, 20 darab H145M és 16 darab H225M típusú helikoptert továbbá két A319-es repülőgépet üzemeltet. A Wizz Air, Európa egyik legnagyobb légitársasága 100, kizárólag Airbus gépekből álló flottát üzemeltet, illetve további 260 Airbus repülőgépre adott le megrendelést.
Forrás: origo.hu