A gazdaság fellendülésére várnak a gazdaság szereplői, s van ugyan sok munkanélküli, de a munkarő tartalék is jelentős. Egyes szakértők szerint még pár hónapot kell kibírniuk a cégeknek úgy, hogy ne küldjenek el dolgozót.
Hónapok óta növekszik a munkanélküliség Magyarországon, novemberben a Központi Statisztikai Hivatal 221 ezer állástalant mért, ami 30 ezres növekedés két év alatt. A havi adatnál azonban beszédesebb a háromhavi mozgóátlag, 2024 szeptembere és novembere között 4,7 százalékos volt a munkanélküliségi ráta, ilyen magas szinten az állástalanok aránya utoljára 2023 végén és a Covid okozta munkaerőpiaci sokk idején volt.
Mindez annak fényében, hogy pont a harmadik negyedévben esett vissza a GDP és az ágazatok többsége, különösen a magyar gazdaság húzóágazatának számító járműipar továbbra sem remekel, egyáltalán nem tűnik meglepőnek. Csakhogy ennél jóval árnyaltabb a helyzet. Az, hogy továbbra sincs dráma a magyar munkaerőpiacon, leginkább a potenciális munkaerő-tartalékból látszik, ami annak ellenére, hogy tavasz óta folyamatosan nő a munkanélküliség, továbbra is 300 ezer fő körül mozog.
Egyre több a regisztrált álláskereső
Eközben az inaktívak száma historikus mélyponton van, ami egyértelműen arra utal, hogy egyre többen regisztrálnak a munkaügyi hivatalokba, tehát olyanok is megjelennek a munkaerőpiacon immár munkanélküliként, akik korábban szerettek volna dolgozni, de nem kerestek munkát, emiatt részben kiestek a munkaügyi hivatalok látóköréből. Ez már 2023 májusában, az infláció tetőzése idején is megfigyelhető volt, amikor egyszerre emelkedett a munkanélküliség és a foglalkoztatottság.
A furcsa kettősség oka nem más volt, mint a megélhetési költségek növekedése, ami sokakat késztetett a munkaerőpiaci bevonódásra. Azóta annyiban változott a helyzet, hogy az infláció már éves szinten a 4 százalékos jegybanki célsáv alá szorult, és a reálbérek is bő egy éve emelkednek. Érdemes azt is megfigyelni, hogy a Covid első hulláma alatt, amikor tömegesen vesztették el az emberek a munkájukat, és a munkanélküliségi ráta a mostani szinttel teljesen megegyezett, hirtelen 400 ezer fő fölé emelkedett a potenciális munkaerő-tartalék.
Cégen belüli munkanélküliség
Az inaktívak száma 180 ezer főt tett ki, ez most legutoljára már csak 58 ezer fő volt. De még a világjárvány előtti évben is 100 ezer fő körül mozgott. A mostani folyamatokban azt is látni kell, hogy a cégek továbbra is kivárnak, azaz hiába van kevés megrendelésük, és a kapacitásaiknak csak a töredékét használják ki, továbbra sem küldik el a feleslegessé váló munkaerőt, ezért írtuk korábban, hogy megjelent hazánkban ismét a kapun belüli munkanélküliség.
Emögött az a megfontolás áll a vállalatok részéről, hogy a mostani, nehézségekkel teli időszak ideiglenes, tehát ahogy javulnak a gazdasági kilátások és a bizalmi indexek, úgy pöröghet fel a termelés. Ehhez jön hozzá a munkaerőhiány, amely néhány éven belül ismét felerősödhet. Ettől függetlenül tény, hogy nem normális állapot az, hogy a kapacitásuk alig 70 százalékát használják ki a cégek.
Van olyan szakértő, aki szerint még pár hónapig bírják ki, míg nem küldik el a munkaerőt. Épp ezért lenne fontos, hogy ha a termelés felfutását még nem is, de legalább a megrendelésállományok növekedését mihamarabb lássuk. Szerencsére ez a fordulat az építőiparban már érződik, ahol tavaly jócskán megnőtt a megrendelésállomány, ami arra utal, hogy erős éve lehet idén az ágazatnak.
Nagy kérdés továbbra is az ipar, amelynek a kibocsátása novemberben mind havi, mind pedig éves szinten visszaesett, ami azért gond, mert a negyedéves GDP-adatokban ez még mindig visszahúzó erő lehet. Az ágazat esetében egyelőre abban lehet bízni leginkább, hogy az idén a folyamatban lévő nagyberuházások, mint a BMW, CATL vagy a BYD fejlesztései a termőre fordulásukkal lendületet adnak az iparnak.
Forrás: vg.hu