Sok munkavállaló a munkaadók szerint nagyon magas bért szeretne, a megkérdezettek közül kevesen fogadják el a kevesebb fizetést. Ugyanakkor kiderült az is egy felmérésből, hogy nem minden a pénz, a stabilitás, a kiszámíthatóság is nagyon fontos szempont.
A munkavállalók harmada nettó 600 ezer forintos fizetéssel lenne elégedett, és csak minden tizedik megkérdezett fogadja el a kevesebb, mint 200 ezer forintos nettó bért – derült ki egy friss felmérésől. Egyre fontosabbá válik az is, hogy a foglalkoztató cég stabil háttérrel rendelkezzen, biztos állást tudjon ajánlani, előrelépési lehetőséggel. A felmérésből az is látszik, hogy hiába kínál valaki magas fizetést vagy teljesítménybért, az a legkevésbé érdekli az alkalmazottakat, akik ezzel szemben inkább biztos állásra vágynak. Érdekesség, hogy a cégek zöme nincs is tisztában vele, hogy mi motiválja valójában a munkavállalóikat.
A koronavírus-járvány, az ukrajnai háború és az infláció miatt olyan sebességgel változtak meg a munkavállalók preferenciái, hogy azt a cégek sem voltak képesek mostanáig lekövetni. A több mint 200 dolgozó és cégvezető bevonásával készült felmérés rámutatott: a pénz már nem minden, hiába gondolják azt a vállalatok, hogy magas jövedelemmel bárkit meg lehet szerezni. Dienes Martin, a DMA ponthu Kft. Cégfejlesztési Mentora, arról beszélt, az elmúlt években többször is megismételték ezt a kutatást, a mostani eredményeken viszont még ők is meglepődtek. Megváltozott ugyanis a motivációs lista sorrendje: míg korábban az volt a legfontosabb a munkavállalók számára, hogy megbecsüljék őket, most sokkal inkább arra fókuszálnak, hogy az őket foglalkoztató cég stabil háttérrel rendelkezzen, biztos állást tudjon ajánlani, előrelépési lehetőséggel.
Fontosabb a biztos állás, mint a sok pénz
Egy egytől ötig terjedő skálán – melyen az 1-es az egyáltalán nem fontos, az 5-ös a nagyon fontos – a válaszadók átlagban 4.6-osra értékelték, hogy biztos legyen az állásuk. Arra a felvetésre, hogy mennyire motiváló, ha elismerik munkájukat, átlagban 4.36-os pontszámot adtak a kitöltők. Ezzel szemben a sok pénz csak 3-as átlagot kapott, a teljesítménybér pedig csak 2-eset, ezzel a motivációs tényezők közül az utolsó két helyeken szerepelnek. „Természetesen továbbra is fontos a munkavállalóknak, hogy kapjanak visszajelzést, elismerést a feletteseiktől, de a nehéz gazdasági környezetben az még fontosabb, hogy biztosnak érezzék a megélhetésüket. A biztos állás még azt is jelenti, hogy a cég rendszerébe a munkavállaló látja, hogy pontosan hogyan illeszkedhet bele, és hogy mit és hogyan kell majd elvégeznie. Érdekesség, hogy ezzel szemben a cégvezetők szerint még mindig elismerésre vágynak leginkább az emberek, a megváltozott motivációs tényezőket tehát még a többségnek nem sikerült lereagálnia” – mondta Dienes Martin.
A kutatás szerint a munkavállalók több mint egyharmada országos átlagban nettó 600 ezer forintos fizetéssel lenne elégedett, ami jóval magasabb, mint a jelenlegi bruttó átlagkereset Magyarországon. Nagyjából ugyanennyien válaszoltak úgy, hogy nettó 400 ezer forint körüli jövedelmet tartanának elfogadhatónak, de 200 ezer forintnál kevesebb bért csak tízből egy válaszadó fogadna el. „Ebből is látszik, hogy a pénz ugyan számít a munkavállalóknak, de csak pénzzel már nem lehet motiválni senkit. Senki nem fog csak azért munkát váltani, mert máshol magasabb bért kapna, ha nem lát előrelépési lehetőséget vagy biztos rendszerrel, háttérrel dolgozó céget.
Forrás: penzcentrum.hu