Feltételekhez kötik az uniós pénzek kifizetését

Az Európai parlament döntése alapján az uniós pénzek kifizetését ezentúl feltételekhez kötik, méghozzá jogállamisági feltételekhez. Emellett a korrupció és az adócsalások ellen való nem elég kemény fellépés is kizáró ok lesz a kifizetéseknél a  2021-2027 közötti költségvetési ciklusban.

A jelentést 397:158 arányban fogadták el a strasbourgi plenáris ülésen. A mechanizmus keretében felfüggeszthetnék, csökkenthetnék a jogállamisági elveket súlyosan megsértő, vagy például az uniós pénzeket érintő csalások és korrupció, illetve az adócsalások ellen nem elég hatékonyan fellépő országoknak szánt EU-s forrásokat, a hiányosságok jellegével és súlyosságával arányos módon. Ilyen határozatra a tervek szerint az Európai Bizottság tehetne javaslatot, egy független szakértői testülettel való egyeztetést követően. Elfogadásáról pedig a két társjogalkotó szerv, az Európai Parlament és a tagállamok kormányait tömörítő tanács döntene. Az aggályosnak tartott kérdések orvoslását követően a két intézmény feloldhatná a zárolt uniós pénzeket. Éves jelentésben értékelné az EU-tagok helyzetét az említett szakértői testület, amelybe minden tagország parlamentje egy szakembert delegálna, az EP pedig ötöt. A kérdésben még a tagállami kormányok tanácsának is ki kell alakítania az álláspontját, utána kezdődhetnek majd meg az intézményközi tárgyalások. Az EP emellett arról is döntött, hogy a tervezettnek mintegy háromszorosára emelné a demokratikus értékeket védő civil szervezetek támogatását a 2021-2027-es uniós költségvetési keretben. A 426:152 arányban megszavazott jelentés értelmében az EU következő hétéves költségvetésében 1,8 milliárd eurót különítenének el az Európai Jogok és Értékek nevű új program számára az Európai Bizottság által eredetileg tervezett 642 millió euró helyett.

Forrás: privatbankar.hu

További cikkek