Emelik a közmunkások bérét jövőre ?

Évek óta nem emeltek a közmunkások bérén, s egyre kevesebben dolgoznak ebben a szférában. A Belügyminisztérium jogalkotási terve szerint szükséges lehet a közfoglalkoztatási bérek emelése 2020-ban. Módosíthatják a közfoglalkoztatási bér és a közfoglalkoztatási garantált bér megállapításáról szóló kormányrendeletet. A belügyi tárca munkatervét a kormányportálon hozták nyilvánosságra.

A jogalkotási feladat indokolása szerint „a kormány álláspontjának figyelembe vételével szükséges a 2019. év II. félévében a közfoglalkoztatási bér és a közfoglalkoztatási garantált bér mértékének felülvizsgálata” – olvasható a dokumentumban. A Belügyminisztérium szerint a közfoglalkoztatottak tekintetében szükséges a végzettségi korlátok kismértékű oldása is, hogy a közfoglalkoztatott munkavállaló részére a közfoglalkoztatási garantált bér abban az esetben is megadható legyen, ha az egyén nem rendelkezik középfokú iskolai végzettséggel, de állam által elismert középfokú szakképesítést szerzett. A nyolcórás munkaviszonnyal rendelkező közfoglalkoztatottak havi bére jelenleg a végzettségüktől függően bruttó 81 530 és 106 500 forint között van. Ez nettó 54,3 ezer forintot, illetve nettó 70,8 ezer forintot jelent. Így nem csoda, hogy folyamatosan csökken a közmunkások száma. A csúcsidőszakhoz képest gyakorlatilag megfeleződött a közfoglalkoztatásban részt vevők száma tavaly decemberre. A kedvező tendencia folytatódott: több mint negyvenezer fővel csökkent 2018 első hónapjához képest a közmunkáslétszám – derül ki a Belügyminisztérium jelentéséből. A Magyar Nemzet cikke szerint a tavalyi esztendő utolsó hónapjában átlagosan közel 122 ezren dolgoztak valamelyik közfoglalkoztatási programban. Ezzel teljesült a kormány azon korábbi célja, hogy a létszám tartósan 150 ezer fő alá csökkenjen. A jelenlegi munkaerőpiaci helyzetben is a létszám további csökkenése feltételezhető, emelkedésre nincs reális esély. A belügyminisztérium adatai szerint idén februárban viszont már csak 117 831 fő volt közfoglalkoztatott. Az előző hónaphoz képest 1,2, míg az előző év februárjához viszonyítva 23,6 százalékkal csökkent ez a szám. A mintegy 118 ezer fő az összes magyarországi munkavállalónak körülbelül a 2,6 százalékát jelenti.

Forrás: szakszervezetek.hu

További cikkek