A társadalmi felzárkóztatás alappillére a hátrányos helyzetű fiatalok számára a szakképzés – jelentette ki Forgács István a Magyarország élőben című műsorban. A romaügyi szakértő hangsúlyozta, a teljes magyar gazdaság érdekét szolgálná az, ha a hátrányos helyzetű fiatalok szakképzettséggel érdemben be tudnának lépni a munkaerőpiacra.
A kormánytöbbség a héten elfogadta az új szakképzési törvényt, amelyben többek között az áll, a szülő felelőssége, hogy a gyermek 18 éves koráig, de legalább egy részszakma megszerzéséig iskolába járjon. Az osztrák minta alapján elfogadott szabályozás szerint azok a gondviselők, akik ennek nem tesznek eleget, elveszíthetik a gyermek utáni támogatást. A módosító javaslat a felelősséget kiterjeszti a munkáltatókra is. A törvény értelmében ugyanis megszüntethetővé válna a fiatal foglalkoztatására irányuló jogviszony, ha az akadályozza a tanulást. Forgács István a Hír TV stúdiójában emlékeztetett, jelenleg is minden adott ahhoz, hogy egy jól működő szakképzési rendszerben, megfelelő végzettséggel, az iskolából kilépő fiatalok megtalálják helyüket a munkaerőpiacon és a kormány évek óta próbálja elérni, hogy a célcsoport, a diákok és családtagjaik ezt megértsék. A kormány a legkedvezőbb feltételeket próbálja kínálni ahhoz, hogy a szakképzésből kikerülő fiatalok a lehető leghamarabb el tudjanak helyezkedni a munkaerőpiacon. A mostani intézkedések szintlépést jelentenek olyan formában, hogy a kormány bátran meg meri fogalmazni, hogy az egész gazdaság és gyakorlatilag a teljes magyar állam érdeke az, hogy ezek a fiatalok ne hagyják ott az iskolát idejekorán és megfelelő végzettséggel kerüljenek be a munkaerőpiacra – mutatott rá a romaügyi szakértő. Forrás: hirtv.hu