A legkurrensebb szakmák az idén

A munkaerőpiac folyamatos változása miatt nehéz előre megmondani, milyen szakmákra lesz leginkább kereslet a jövőben, de az általános munkaerő-piaci trendekből és a törvényi változásokból következtethetünk arra, mely szakmákra mutatkozik majd nagyobb igény 2020-ban.

A TanfolyamOKJ.hu összegyűjtötte, milyen képzéseket érdemes választaniuk azoknak, akik rövid idő alatt megszerezhető, keresett szakmát szeretnének 2020-ban. Az informatikai képzések mindig az első helyen szerepelnek, ha a legkeresettebb szakmákról beszélünk. Nem is csoda, hiszen jelenleg is több ezer informatikus hiányzik a magyar munkaerőpiacról, és egyáltalán nem csak a diplomával rendelkező szakemberekre van kereslet. 2020-ban minden eddiginél keresettebb szakma lesz a társasházkezelő. Azoknál a kisebb társasházaknál, ahol a közös képviselői feladatokat eddig valamelyik lakó látta el, a törvénymódosítás értelmében új képviselőre lesz szükség, ugyanis a tisztség betöltését a jövőben szigorúan képesítéshez kötik. A 4 hónapos társasházkezelő képzés során a résztvevők elsajátíthatják, hogyan kell különböző ingatlanok üzemeltetési, fenntartási, valamint felújítási folyamatait kezelni. Emellett a képzés kitér még a szervezési és ellenőrzési feladatokra, valamint az elszámolás- és a költségvetés-készítésre is. A társasházkezelő OKJ tanfolyam mellett szintén jó választás lehet a rövid idő alatt megszerezhető szakmát keresőknek a 4 hónap alatt elvégezhető ingatlanközvetítő képzés.A Duna House statisztikái alapján a szakmával 1 éven belül már 200-300 ezer forintos nettó bevétel érhető el, de a néhány éves tapasztalattal rendelkező ingatlanközvetítők magasan az átlagbérek fölött keresnek, jellemzően 400 és 600 ezer forint közötti fizetést visznek haza. A felnőttképzők kínálatában a legnépszerűbb tanfolyamok a rövid idő alatt elvégezhető pénzügyi képzések. Ilyen például a 4 hónap alatt elvégezhető bérügyintéző, illetve a társadalombiztosítási ügyintéző részszakképesítések, vagy a mindössze 4 nap alatt megszerezhető Pénztárkezelő és valutapénztáros tanfolyam. Targoncavezető vagy Emelőgépkezelő képzések mindössze 1-2 hónap alatt elvégezhetőek, és OKJ-s végzettséggel az építőipar, a logisztika, a kereskedelem és a termelőipar területén is könnyen el lehet helyezkedni. Azonban nem sokáig van már lehetőség arra, hogy néhány hónap alatt piacképes végzettséget szerezzen valaki.„Érdemes minél előbb jelentkezni a kiszemelt képzésekre, mert a hamarosan életbe lépő változások miatt jelentősen megnövekedett az igény a felnőttképzésben, rövidebb idő alatt elvégezhető OKJ-s tanfolyamok iránt. Emiatt az induló csoportok gyorsan betelnek.” – nyilatkozta Szabó Andrea, a TanfolyamOKJ.hu tanfolyamkereső oldal szerkesztője.

Forrás: lokal.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük