Egyre több a magyar Ausztriában

Továbbra is nő az Ausztriában dolgozó magyarok száma. December közepétől sűrítik a Sopron felé tartó ingázó vonatokat, de más vonalakon is lesznek bővítések. A magyar munkavállalók száma szeptemberben 940, októberben újabb mintegy 5400 fővel csökkent, 94 091 főre. Ám ez a szokásos szezonális hatásnak látszik, így is többen voltak ugyanis 3700 fővel, mint 2018 októberében. Az eddigi rekord júliusban volt, 101 449 fővel, de amint az első ábrán is látható, ez erősen szezonális. Minden nyáron és télen emelkedik, ősszel és tavasszal süllyed a létszám.

Az osztrák munkaerőpiac egésze egyébként októberben 30 600 fővel zsugorodott, ám ez is elsősorban szezonálisnak látszik. (Az idegenforgalom, a mezőgazdaság, az építőipar ilyenkor visszaesik.) Év/év alapon ugyanis 43 949 fővel nőtt a dolgozók száma. Az osztrák munkaerőben levő tartalékok mintha teljesen kimerültek volna: Ebből ugyanis csak 621 fő volt osztrák állampolgár. Októbertől októberig egyébként a román állampolgárok száma nőtt leginkább, 6263 fővel. Utána a németek következnek, de épphogy meghaladja a gyarapodásuk a harmadik helyen levő magyarokét. Előkelő helyen vannak a szerbek, a lengyelek, a szlovákok, a horvátok is egyenként 2-3 ezer fős létszámbővüléssel. Nem államokról van ugyan szó, de egy év alatt 7950 ázsiai és 1250 afrikai származású személy kapott munkát. Így 55 ezer, illetve 14 ezer körül van az e két kontinensről jött dolgozók száma. Sűrítik a burgenlandi vonatokat. December 15-től sűrítik Kelet-Ausztriában az ingázó vonatokat, különösen Burgenlandban és különösen az esti órákban, valamint vasárnap délután. Míg az ország egészében átlagosan minden második dolgozó számít ingázónak, ez a magyar határ mentén levő Burgenlandban 81 százalék. Az osztrák Kurier.at azt írja, hogy az ingázók 96 százaléka jelenleg autóval közlekedik. Ami környezetvédelmi szempontból hátrányos, hiszen aki 1000 kilométer távolságra autó helyett busszal megy, átlagosan 165 kilogramm széndioxid kibocsátását spórolja meg. Aki pedig vonattal utazik, az 202 kilogrammot. Így az osztrák politikusok bevallott célja minél több ingázót a tömegközlekedés felé terelni. Nemrég Dél-Burgenland és Graz között új buszjáratot is indítottak.

Forrás: privatbankar.hu

 

 

 

További cikkek

Munkaerőhiány jöhetMunkaerőhiány jöhet

Bod Péter Ákos elemzésében föltárja  a gazdasági folyamatok ellentmondásait és a gazdasági következményeket is taglalja. A gazdasági növekedés egyik gátja lehet a munkaerőhiány, ami a járvány lecsengése után várhatóan jelentkezni