A nemsokára életbelépő rendelet szerint a munkába várják elsősorban azokat az anyukákat, akik távmunkában is tudnak dolgozni gyermekük mellett.
A július elején életbelépő csed-extra lehetővé teszi, hogy a gyerek három hónapos korától visszatérjenek a nők a munkaerőpiacra, miközben a csecsemőgondozási díj (csed) 70 százalékát is megkapják. A kormányzati tervek szerint július 1-jétől vezetik be a csed-extrát, amely lehetővé tenné az anyák számára, hogy gyermekük három hónapos korától visszatérjenek dolgozni, miközben a csed 70 százalékát továbbra is megkapják.
A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997-ben elfogadott törvény módosítása révén életbelépő új szabályozás értelmében a dolgozó kisgyermekes édesanyák fizetését a korábbi bruttó bérükkel megegyező csecsemőgondozási díj (csed) 70 százalékával egészítenék ki. Jelenleg a CSED összesen 168 napig jár az anyáknak a gyermek születése után, és eddig nem volt lehetőség arra, hogy e támogatás mellett is lehessen dolgozni.
A kabinet tervei szerint az új intézkedés már a folyó ellátásokra is vonatkozna. Elsősorban azokat a kismamákat célozzák meg ezen támogatással, akik távmunkában a gyermekük mellől is tudnak dolgozni. Az intézkedés jó lehetőséget jelent a stabil munkaerőpiaci helyzetű nőknek, ugyanakkor a hagyományos nemi szerepek elvárásaiból adódó terheket (a háztartási, gondoskodási feladatokat) nem csökkenti.
A Portfolio elemzése szerint a csed-extra jól illeszkedik az Orbán-kormányok családtámogatási rendszerébe, amely – hasonlóan a szintén a munkaerőpiacra való visszatérést segíteni hivatott gyed-extrához – azokat a nőket jutalmazza, akik egyszerre produktívak (tehát minél előbb visszatérnek a munkába) és reproduktívak (vagyis minél több gyermeket vállalnak).Európa legnagyobb adócsökkentési programjának nevezi egyik frissen bejelentett programját a kormány, amelynek fókuszában elsősorban a nők, a családok állnak. Miközben az édesanyák biztosan több pénzhez jutnak, ez még mindig kevés lehet ahhoz, hogy a magyar nők boldogok legyenek, a vágyott gyermekek megszülessenek, és a demográfiai mutatók is javuljanak.
Forrás: economx.hu