Egy felmérés szerint a legalacsonyabb Észak-Magyarországon a fizikai munkások órabére, ami ugyan emelkedést mutat. A középvezetők bére is emelkedett több mint 7%-al. A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások
Címke: béremelés

Hároméves bérmegállapodásHároméves bérmegállapodás
Megszületett a hároméves bérmegállapodás, a kormány bizakodó az emeléseket illetően. Mindemellett fontos az elkövetkező időszakban a gazdaság egyenletes emelkedése. 2025. január 1-től 9 százalékkal emelkedik a minimálbér, a garantált bérminimum

Létszámbővítés és béremelés a vállalkozásoknálLétszámbővítés és béremelés a vállalkozásoknál
A vállalkozások egy része tervez létszámbővítést és béremelést is az elkövetkező egy évben. A mérték azonban országrészenként is eltérő. Eredménynek számít, ha egy cég nem tervez létszámleépítést. Infláció feletti fizetésemelésre

A gyermekvédelemben dolgozóknak is emelik a fizetésétA gyermekvédelemben dolgozóknak is emelik a fizetését
A kormány 325 milliárd forintról 1463 milliárd forintra emelte a szociális és gyermekjóléti, gyermekvédelmi kiadásokat. A szociális ágazatban dolgozók bruttó átlagkeresete pedig 137 ezer forintról 435 ezer forintra nőtt. A

Sokan nem kaptak még az idén béremeléstSokan nem kaptak még az idén béremelést
Akiknek 2021 óta nem emelkedett a fizetésünk, jövőre 30-40 százalékos béremelést kellene kapnunk (ha alacsony lesz 2024-ben az infláció), hogy ugyanazon az életszínvonalon élhessenek, mint pár éve. Év végére emelkedett

Ennyi lesz a minimálbér jövőreEnnyi lesz a minimálbér jövőre
Megállapodás született a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) mai ülésén a munkaadók és a munkavállalók között – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. A megegyezés értelmében a minimálbér és

Ismét tervezik az ápolói béremeléstIsmét tervezik az ápolói béremelést
A Belügyminisztérium a jelenleg – képesítésen, szakmai előmenetelen alapuló – állandó összegeket tartalmazó illetménytábla helyett sávos rendszerű illetményrendszer kialakítását szorgalmazza és a pótlékok beépülnének a sávos kialakítású alapbérbe az ápolói

Tárgyalnak a béremelésekrőlTárgyalnak a béremelésekről
A gazdaságfejlesztési miniszter az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. új csarnokának átadóján többek között arról is beszélt, hogy jövőre 5-6 százalékos inflációval számolva 4-5 százalékos, vagy afölötti reálbérnövekedés is

Megoldódik az egészségügyi szakdolgozók fizetésének emeléseMegoldódik az egészségügyi szakdolgozók fizetésének emelése
Folytatódik a többlépcsős béremelés az egészségügyben. A béremelésre 240 milliárd forintot különítettek el a 2024-es költségvetésben. A kormány dolga az, hogy megfelelő munkakörülményeket teremtsen az Országos Mentőszolgálatnak (OMSZ) – mondta

