Az elmúlt néhány év alatt változott a mesterséges intelligenia területén a szakemberek pozíciója. Ma már az adatkezelési specialisták és a biztonsági szakemberek a keresettek. 2023 egyik legfelkapottabb technológiai pozíciója a
Címke: AI

Az álláskeresők is használják a mesterséges intelligenciátAz álláskeresők is használják a mesterséges intelligenciát
Nem véletlen, hogy csalásra is használják a mesterséges intelligenciát és az álláskeresésénél is felmerül a lehetőség. Új technológia jelent meg, amellyel megtévesztheti a HR-es szakembereket. Egy mesterséges intelligencia által generált

Három szakma élheti túl a mesterséges intelligenciátHárom szakma élheti túl a mesterséges intelligenciát
A Microsoft alapító szerint van három szakma, ami megmenekül a mesterséges intelligencia hatásától. Az ipari forradalomhoz hasonlította az elkövetkező évek fejlődését, az AI előretörését. Bill Gates komoly figyelmeztetéssel állt elő:

Mi lesz a szoftverfejlesztők munkájával?Mi lesz a szoftverfejlesztők munkájával?
A mestersége intelligencia valamelyest elveheti a szoftverfejlesztők munkáját is, legalábbis nagy részét átveheti. Egyes vélemények szerint azonban nem kell attól tartani, hogy az AI kiszorítja a szakembereket. Dario Amodie, az

Mesterséges intelligencia felmérésMesterséges intelligencia felmérés
Hazánkban is elfogadja az emberek nagy része, hogy a mesterséges intelligenciára szükség van. Akár az oktatásban, de még az orvoslásban is elfogadhatónak tartják az alkalmazását. A mesterséges intelligencia (MI)-készségek nem

Hogyan dolgozhatunk négy napot egy héten?Hogyan dolgozhatunk négy napot egy héten?
A szakemberek más-más véleményen vannak a négynapos munkahétről, a dolgozók persze örülnének neki, ha fizetésük változatlan maradna. A mesterséges intelligencia teheti föl a pontot az i-re ebben a témában. A

Az energetika, az egészségügy és az IT szektor éli túl a mesterséges intelligenciátAz energetika, az egészségügy és az IT szektor éli túl a mesterséges intelligenciát
A szakemberek szerint a mesterséges intelligencia felforgatja a munkaerőpiacot, a gazdaság minden szektorát érinti. Az oktatást például teljesen forradalmasítja majd. A mesterséges intelligencia gyorsan megváltoztatja a világot, és a munkaerőpiacra

Mit hozhat a mesterséges intelligencia?Mit hozhat a mesterséges intelligencia?
Mit hozhat a mesterséges intelligencia ? Világszerte vitatkoznak azon, hogy a mesterséges intelligencia milyen változásokat okoz a jövőben. A pesszimisták a munkahelyek nagyarányú megszűnését vizionálják, a derűlátók újabb munkaerőpiaci lehetőségekről

Főként fordításra használják a mesterséges intelligenciátFőként fordításra használják a mesterséges intelligenciát
A mesterséges intelligencia alkalmazása széles körben még nem elterjedt, a fiatalok előszeretettel használják, de nagyok a generációs különbségek. Az irodai dolgozók nagy része például idegenkedik a használatától. A többség nyitottan

