Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint olyan környezet kialakítását kell megcélozni, amelyben megéri többet dolgozni és több embert alkalmazni. Várják a szerb vendégmunkásokat is.
A magyar–szerb együttműködés munkaerőpiaci dimenziója is megerősödhet, ugyanis nagy a kereslet a vendégmunkásokra a helyiek által be nem töltött magyarországi munkahelyeken – mutatott rá Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Belgrádban. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a szerb piacra belépő, magyar Prohuman HR-szolgáltató rendezvényén arról számolt be, hogy a jelenlegi kormány 2010-ben, rendkívül rossz gazdasági állapotban vette át az ország vezetését, így teljes újjászervezésre volt szükség az újraelosztásra épülő szocialista gazdaságpolitika mintegy nyolc éve után. Elmondta, hogy a munkaalapú társadalom bevezetése mellett tették le a voksukat, megcélozva a teljes foglalkoztatás elérését, valamint egy olyan környezet kialakítását, amelyben megéri többet dolgozni és több embert alkalmazni. Mint közölte, ehhez inspiráló, egykulcsos adórendszert vezettek be, így máig Magyarországon kell fizetni a munkát terhelő legalacsonyabb adókat Európában.
Tíz év alatt egymillió új munkahely
Azt a célt tűztük ki magunk elé 2010-ben, hogy tíz év alatt egymillió új munkahelyet hozunk létre. Ez sikerült. A munkanélküliség lement a 3,5 százalékos dimenzióba, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy az a magyar ember, aki akar dolgozni, az nagy valószínűséggel tud is – jelentette ki. Szijjártó Péter aláhúzta, hogy ezzel párhuzamosan folyamatosan dőltek meg a beruházási rekordok, és tavaly már hatmilliárd euró felett volt ezek összege, ami jól mutatja, hogy sikeres volt az a stratégia is, amely hazánkat a keleti és a nyugati autóipari vállalatok találkozási pontjává kívánta tenni. Emiatt folyamatosan nő az igény a jól képzett munkaerőre, s miközben a cél az, hogy az álláshelyeket elsősorban magyarok töltsék be, ezért is reformálták meg az oktatási rendszert, látni kell, hogy vannak olyan pozíciók, amelyekre már helyi munkaerőt nagyon nehéz találni – tette hozzá.
15 országból várják a vendégmunkásokat
Ezért úgy döntöttünk, hogy engedélyezzük szervezett körülmények, szabályozott körülmények között, meghatározott időre vendégmunkások behozatalát annak érdekében, hogy a magyar emberek által be nem töltött munkahelyeket betöltsék – közölte, hozzátéve, hogy van erre egy mindenki számára biztonságot adó keretrendszer, amellyel a minősített munkaerő-közvetítő vállalatok 15 országból speciális engedélyezési eljárás nélkül, gyorsan, egyszerűen hozhatnak be munkavállalókat. – Szerbia is ezen 15 ország közé tartozik. Mivel a szerb munkavállalók szorgalmasak, fegyelmezettek és képzettek is, ezért aztán rendkívül népszerűek a magyar munkaadók körében – mondta. Jelenleg 5430 szerb állampolgár rendelkezik magyar munkavállalási engedéllyel, miután tavaly 1353 embert sikerült toborozni.
Forrás: magyarnemzet.hu