Bizakodóak a cégek

A Randstad HR Trends Survey 2021 kutatásban megkérdezett szakemberek szerint érezhető volt szektorukban a járványhelyzet hatására bekövetkezett visszaesés, azonban 2021-re bizakodóak a cégek. A döntően közép- és nagyvállalatoknál dolgozó, megkérdezett hazai szakemberek optimisták cégük idei üzleti teljesítményével kapcsolatban, közel 40%-uk szerint a forgalmuk még 2021-ben eléri a járvány előtti szintet – derül ki a Randstad HR Trends Survey 2021 kutatásából. A felmérés szerint a vállalatok 38%-a tervezi a jelenlegi dolgozói létszám bővítését 2021-ben, míg harmaduk már az üzleti év első felében így tenne.

A Randstad HR Trends Survey 2021 kutatásban megkérdezett szakemberek szerint érezhető volt szektorukban a járványhelyzet hatására bekövetkezett visszaesés: mindössze 30%-uk számít vállalata forgalmának növekedésére 2021-ben – míg 2019-ben 71%-uk volt ezen a téren optimista –, több mint felük stagnálással, 17%-uk pedig csökkenéssel kalkulál. Ugyanakkor a menedzserek majd 40%-a még idén számít arra, hogy vállalatuk teljesítménye eléri a korábbi szintet, 18%-uk nyilatkozott úgy, hogy forgalmuk nőtt a járványhelyzet alatt, míg 12% szerint nem fogják elérni a válság előtti üzleti eredményt. A válaszok alapján a vállalatok 38%-a tervez – alkalmi vagy állandó munkavállalókkal történő – létszámbővítést 2021-ben. A megkérdezettek leginkább az IT-szakemberek (41%), a fizikai dolgozók (35%) és a gyártás területén dolgozó alkalmazottak (29%) felvételével kapcsolatban bizakodóak. Amikor a rövidebb távú – 6 hónapra vonatkozó – tervekre kérdeztünk rá, a válaszadók harmada nyilatkozott úgy, hogy optimista a munkaerőfelvétel megindulásával kapcsolatban az üzleti év első felében. A döntően közép- és nagyvállalati szakemberek válaszai alapján úgy tűnik, hogy a járvány nem volt jelentékeny hatással az érintett cégek 2021-re előirányzott munkabér-kifizetéseire. A megkérdezettek 70%-a tervez emelést, csaknem negyedük állítja, hogy az inflációnál magasabb ütemben növelik a fizetéseket, 46%-uk inflációkövető béremelésről, ötödük pedig a korábbival megegyező fizetésekről számolt be. Ezenkívül a menedzserek 61%-a szerint a vállalatuk által kínált fizetések a koronavírus-járvány idején eddig sem változtak, míg közel harmaduk szerint emelték is a béreket. Kis hányaduk, mindössze 5% számolt be fizetéscsökkentésről 2020 márciusa óta – írja a Randstad. A versenyképes fizetési csomag (48%), a nemzetközi karrierlehetőségek (23%) és a rugalmas munkakörülmények (71%) csökkenő mértékben, míg a munkahely biztonsága (34%) egyre inkább kulcstényezőnek számít a szakemberek bevonzásában. A vállalatok által ajánlott béren kívüli juttatások közül a home office vezeti a listát: a cégek 83%-a él ezzel a lehetőséggel, döntően a vírushelyzet hatására kialakuló új munkaerőpiaci trendeknek megfelelően..A kutatásban azt is vizsgálták, hogy az otthoni munkavégzés mennyire válhat valóban az új normává a vírus elvonulását követő időszakban. A válaszadók 37%-a heti 1-2 nap, 22%-a 3-4 nap erejéig engedélyezné hosszabb távon is az otthoni munkát, azonban csak 5% nyitott arra, hogy teljesen távmunkára váltson, illetve a vállalatok kicsivel több mint tizede állna vissza a teljes irodai vagy munkahelyi létre.

Forrás: portfolio.hu

További cikkek