Több, mint hatvanezer fő talált vissza, illetve helyezkedett el a munkaerőpiaci reformprogramnak köszönhetően az elsődleges piacon –jelentette ki Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára. A számokon túl a program hatékonyabbá tette a munkaügyi központok működését és erősítette a cégekkel való kapcsolattartást.
Az államtitkár felhívta a figyelmet, hogy a vállalati munkaerőigények hatékonyabb kielégítése érdekében több embert kell munkába helyezni, amihez elsősorban munkaerőpiaci szolgáltatásokkal, átképzésekkel szükséges javítani az álláskereső állomány foglalkoztathatóságát. A programot március 31-ig az egész országra kiterjeszti a pénzügyi tárca. Elsőként azokban a megyékben vezették be, ahol a munkaerő-tartalék és ezzel együtt az álláskeresők száma a legmagasabb volt. A munkaerő-tartalék 53 százaléka hat megyére koncentrálódik. Mivel Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az átlagosnál magasabb a munka nélkül lévők száma, elsőként ezekben a megyékben indítottuk el a programot – tette hozzá az államtitkár. A program 2. hullámában Borsod-Abaúj-Zemplén megyében vezettük be – ismertette Bodó Sándor. A program 3. hulláma Heves, Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyéket érintette, majd Baranya, Békés, Csongrád és Somogy megyék következtek a sorban. Jelenleg Bács-Kiskun, Fejér, Komárom-Esztergom, Pest és Tolna megyékben folyik a program bevezetése, míg végül Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Vas, Zala megyék és a főváros zárják a sort. Az államtitkár elmondta, többrétű céljuk volt. A foglalkoztatási osztályok munkáját azzal a céllal tették hatékonyabbá, hogy a korábbinál nagyobb segítséget nyújtsanak a pályakezdő fiatalok, a kisgyermekes anyák, a közfoglalkoztatottak, az álláskeresők, valamint a dolgozni vágyó inaktívak, tartós munkanélküliek számára abban, hogy belépjenek vagy visszatérjenek a munka világába. Fontos cél volt a vállalati kapcsolattartás erősítése, folyamatos partnerségen alapuló együttműködések kialakítása, az együttműködés keretében megfelelő minőségű és megfelelő mennyiségű munkaerő biztosítása. Ehhez fel kellett, fel kell mérni az ügyfelek készségeit, képességeit, képzettségét, hogy megfelelő munkalehetőségeket, vagy képzést biztosítsanak számukra. Ugyanígy az ügyfélfókusszal párhuzamosan erősödött a foglalkoztatási szolgáltatók szolgáltató szerepe.
Forrás: magyarnemzet.hu