Összességében a fiatalok béremelést szeretnének: 54 százalékuk kisebb mértékű, míg 19 százalékuk komolyabb béremelésre számít a következő egy évben. A dolgozó fiatalok 49 százaléka szereti a munkáját, ugyanakkor 32 százalékról 22 százalékra csökkent azok aránya, akik előrelépési lehetőséget is látnak a jelenlegi munkahelyükön.
A fiatalok mindössze 37 százaléka érzi megbecsültnek magát, ennek ellenére csak minden ötödik fiatal menne külföldre dolgozni. A KSH adatai szerint a 20-29 évesek átlagos nettó fizetése az idei első negyedévben 208 ezer forintot tett ki. Amennyiben valóra válik a fiatalok várakozása, akkor 1-3 százalékos fizetésemeléssel 210-214 ezer forintra növekedne a keresetük. Az optimistábbaknak, akik az inflációt meghaladó növekedésre számítanak, egy 5 százalékos emelés esetén több mint 218 ezer forintra ugrana a bevételük. A kutatásból kiderül az is, hogy az érintettek 64 százaléka stabilnak látja az állását, harmaduk pedig úgy gondolja, hogy könnyen találna új állást, közülük is leginkább a férfiak és a központi régióban élők optimisták. Hiányzik a megbecsültség, a fejlődési lehetőség. Érdekes, hogy a dolgozó fiatalok közel fele, 49 százaléka szereti a munkáját, ugyanakkor ennél már jóval kevesebben látnak fejlődési, előrelépési lehetőséget a jelenlegi állásukban: a 2018 utolsó negyedévében mért 32 százalékról 22 százalékra esett vissza az arányuk. Szintén kevesebben, a fiatalok mindössze 37 százaléka érzi megbecsültnek magát a munkahelyén. Az országon belül pedig jelentősek az eltérések: a fővárost is magában foglaló központi régióban 54 százalék nyilatkozott pozitívan ebben a kérdésben, ezzel szemben a keleti megyékben már csak 33 százalék, a nyugati országrészben pedig 27 százalék gondolta így. A munka és magánélet összeegyeztetését a dolgozó fiatalok kevesebb mint fele, 39 százaléka tudja saját bevallása szerint jól megoldani. Ennek ellenére mindössze 21 százalék tervez külföldön dolgozni, és ez is inkább a férfiakra jellemző.
Forrás: penzcentrum.hu