A britektől várják a munkaerőpiaci adatokat a héten, itthon pedig a harmadik negyedéves foglalkoztatási adatok lesznek ismertek. Az USA-ban szintén a héten közli a statisztikai hivatal a fogyasztói bizalmi index
A britektől várják a munkaerőpiaci adatokat a héten, itthon pedig a harmadik negyedéves foglalkoztatási adatok lesznek ismertek. Az USA-ban szintén a héten közli a statisztikai hivatal a fogyasztói bizalmi index
Izer Norbert az adóügyekért felelős államtitkár újságírói kérdésekre válaszolva mondta el, hogy 2019-ben több tízmilliárdos köztehercsökkentésre lehet számítani. Segítik a nyugdíjasok elhelyezkedését, a családok anyagi boldogulását, a kisvállalkozások fejlődését és
Az állam nyomon követi és segíti az állásvesztőket a minisztériumoknál, külön programiroda segíti majd a dolgozókat, akiknek megszűnik az állásuk. Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető
Amelyik cég odafigyel a munkahelyi ártalmak megelőzésére, úgy tűnik jó befektetést csinál., ugyanis így a cég versenyképessége is megmarad. A Pénzügyminisztérium munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára Marczinkó Zoltán
Megszavazta az Európai Parlament (EP) a 2019-es uniós költségvetésről szóló álláspontját, amely szerint a képviselők az Európai Bizottság eredeti javaslatához képest mintegy 600 millió euróval magasabb összegre, 149,3 milliárd euróra
Az elmúlt egy év alatt több mint 6 százalékkal csökkent az álláskeresők száma hazánkban. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai azt mutatják, hogy a szeptember végén 251 000 álláskereső volt,
Már Ausztriában is komolyan érzékelhető a munkanélküliség, a munkaerőpiac feszített. Ezért aztán a kinn dolgozó magyarokat ráígért magasabb bérrel tartják ott. Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumi elnöke szerint
A belügyminisztérium adatai szerint jelentősen csökkent a közfoglalkoztatottak száma ebben az évben, a diplomások, fiatalok szinte nincsenek is benne ebben a körben. Az átlagosan közmunkás létszám, amely 122 899 fő
Élénk emelkedés várható a munkaerőpiacon, annak ellenére, hogy a keresetek augusztusi növekedési üteme elmaradt a várakozásoktól, valamint az emelkedő infláció miatt a reálkeresetek növekedése fékeződik. A Központi Statisztikai Hivatal adatai