Magyarországon mintegy 400 ezer új munkanélkülit prognosztizáltak, de a jelek szerint csak év végén várható a munkanélküliségi csúcs, és 2021 negyedik negyedévére fogunk visszatérni a 2020 januári számokhoz.
Ez a hirtelen változás egyik pillanatról a másikra forgatta fel szinte mindannyiunk életét, nem csak az állásukat vesztettek kerültek bajba, de a toborzó cégek is érezték: baj van. „A pandémia legelején az ügyfeleink jelezték, hogy álljunk le a toborzással, mert nem tudnak interjúztatni, nem akarják, hogy a jelentkezők tömegközlekedést használjanak, és egyébként sem tudják, hogy mi lesz” – emlékezett vissza Rönky Balázs, online toborzó, az RBL Marketing Kft. ügyvezetője. Így telt el náluk az április, a majd a május, semmiféle kampányt nem folytattak, ám az ügyfeleik már ezekben a hónapokban jelezték, hogy megugrott a jelentkezők száma a weboldalukon a már régóta kint lévő hirdetéseikre. Addig, ha kitettek egy hirdetést, szinte senki sem jelentkezett, vagy csak elvétve, azaz nem keresték a lehetőségeket. Azonban áprilisban már elkezdődött az aktív, mérhető munkakeresés, ugrásszerűen megugrott az egy-egy pozíció iránt érdeklődők száma. Ahogy a fenti grafikonon is látszik, 2020. júniusában volt olyan pozíció, amelyre négyszer anyian jelentkeztek, mint 2019 októberben. „Ez egy online toborzó cégnek, mint amilyenek mi is vagyunk, nem a legjobb hír, hiszen, ha az emberek maguktól jelentkeznek az állásokra, akkor ránk mi szükség van?” – összegezte Rönky Balázs. Egy Pénzcentrumnak adott interjúban Zdravka Demeter Bubalo, a MOL-csoport HR igazgatója is hasonló képet festett le a magyar munkaerőpiacról, szerinte a pandémia érdekes helyzetet teremtett: Korábban – a munkaerőpiaci trendeknek megfelelően – inkább nekünk kellett megküzdenünk a jó jelöltek eléréséért, most viszont jóval nagyobb az érdeklődés, mint március elején. Fordult a kocka: nem kell már levadászni a jó munkaerőt, kedvükre válogathatnak a cégek. A COVID-19 megjelenése jelentős kihívás elé állította a cégeket és a munkavállalókat is. „Az élet aztán megmutatta, hogy azért továbbra van helyük a toborzóknak piacon, hiszen a célzott keresés továbbra is fontos maradt, de vannak olyan pozíciók, például ahol 10-20 jelölt közül kell kiválasztani a leendő munkatársat.
Forrás: penzcentrum.hu