Másként bánnak a munkaerőpiacon azokkal, akik elhízottak, legalábbis ez derül ki egy felmérésből. Különösen igaz ez az amerikai munkaerőre. Magyarországon egy felmérés szerint a lakosság 64%-a túlsúlyos.
A nők munkaerőpiaci helyzete mindig is konfliktusforrás volt, a hölgyek ugyanis bizonyítottan kevesebbet keresnek férfi társaiknál szinte minden területen és minden országban. Kiderült, hogy több helyen egyéb tényezők alapján is diszkriminálják őket. Több területen is hátrányt szenvednek az elhízott emberek, mint kiderült, többek között a munkaerőpiacon is kevesebb bérért dolgoztatják őket az Egyesült Államokban. Ezt a gyakorlatot felszámolandó egy új törvénytervezetet fogadtak el nemrég New Yorkban.
Az amerikaiak több mint 40 százaléka számít túlsúlyosnak, akik nemtől függetlenül szinte kivétel nélkül kevesebbet keresnek atletikusabb társaiknál. Mint az sok esetben egyébként is lenni szokott, a nőket még nagyobb mértékű diszkrimináció éri ebből a szempontból is. A túlsúlyosakat védő törvénytervezet támogatói egyebek mellett azzal érveltek a nyilvános meghallgatásokon, hogy az elhízottak nem mindig kapnak helyet éttermekben, színházakban, és albérlethez is kisebb valószínűséggel jutnak. A tervezetet 44-5 arányban elfogadták, így azt a város polgármestere várhatóan még ebben a hónapban aláírja. A javaslat egyik támogatója, Abreu képviselő azt mondta, a járvány alatt 18 kilót szedett fel, és utána érezhetően másképpen bántak vele az emberek. Szerinte az, hogy az elhízottak nem kapnak védelmet, csak még több problémát okoz nekik – írja a BBC beszámolója alapján a hazipatika.com.
A KSH legutóbbi, 2019-es adatai szerint hazánkban a népesség 34,3 százaléka volt túlsúlyos és 23,9 százaléka elhízott. A nőknél ezek az arányok 29,2 és 22,7 százalék, míg a férfiaknál 40,1 és 25,1 százalék volt. A koronavírus-járvány óta a PeakShop.hu készített reprezentatív kutatást a magyarok testsúlyát illetően 2022 elején. Ezen adatok szerint a felnőtt lakosság 64 százaléka túlsúlyos vagy elhízott, vagyis közel 6 százalékkal többen küzdenek felesleggel, mint 2019-ben. A nők átlagos testsúlya 71,5, míg a férfiaké 89,7 kilogramm volt tavaly januárban.
Forrás: velvet.hu