A pandémia hatása a cégekre

Drasztikusan megváltozott környezetben, válsághelyzetben a munkatársak mentális problémáinak hátterében a kontroll jellegének, intenzitásának megváltozása áll – derül ki a Lounge Group Munkadinamika című kutatásának első fázisából.

A pandémiás időszakban is elsősorban a kontroll változott meg az emberek életében – ez a megállapítás azonban a munkahelyi vetületen túl a dolgozók minden élethelyzetében, így a magánéletben is igaznak bizonyul. A magánéleti hatások vizsgálatát indokolja, hogy ezek is direkt hatással vannak a munkavégzésre. „Ha a munkaadó ismeri a munkavállaló kontrollal való kapcsolatát, kialakíthat számára egy olyan komfortos környezetet a munkahelyen, ahol feltöltődhet, ahol húz magának egy falat, frissen megy haza, és így tud szembenézni az otthon kialakult helyzettel. Ezáltal ott is eredményesebb lehet, a folyamat eredménye pedig végső soron egy stabil munkavállaló” – fogalmazott Hidvégi Krisztina, a Lounge Group médiaigazgatója. A kutatás szerint például sokan azért váltak az elmúlt időszakban „munkamániássá”, mert a megváltozott helyzet elől menekültek. A dolgozók úgy érezték, ha a főnökük nem látta a munkájukat, akkor inkább többet dolgoznak, hogy biztosan ne legyen problémájuk. Ez végső soron a kontrollvesztéstől és annak következményétől való félelmet jelenti, e mentalitás pedig végül minden esetben frusztrációt szül. Voltak, akiknek a napi rutin kialakítása jelentett nehézséget a járványidőszakban, illetve külső forrásból várták az útmutatást – azaz pszichológiai értelemben, ebből a szempontból tinédzserré váltak. „A közel kétéve húzódó vírushelyzet az emberek mentális terhelésében már-már tetőzni látszik, emiatt pedig a társadalmi feszültség és a szorongás egyre több platformon tetten érhető. Ha pedig egy ember mentálisan nincs rendben, akkor az egy vállalat számára, a vállalat működését tekintve is probléma” – tette hozzá a szakember. A gazdaság mozgatórugójaként is számontartott kkv-szektor elsősorban a kiegészítő kommunikációs megoldásokra, meetingekre és státuszokra helyezte a hangsúlyt a pandémia során. Több cégnél munkacsoportok felállításával, élükre pedig felelősök kinevezésével oldották fel a megnövekedett távolságot, kommunikációs nehézségeket. Ez egyfajta kiegészítő kontrollpontot jelentett, a felelősség pedig az alsóbb szintekre is hatással volt. A koronavírus okozta válsághelyzet egy új jelenség, ezért nem állnak rendelkezésre korábbi kutatások vagy szakirodalom.

Forrás:digitalhungary.hu

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük