A nyugdíjasok több mint öt százaléka dolgozik

Több mint húszezer főt foglalkoztatnak a nyugdíjas szövetkezetek, a budapesti régióban a legtöbben jutnak így munkához. A kereskedelmi és takarító feladatokat ellátó cégek – sajátos időbeosztásuk és magas munkaerőigényük miatt – előszeretettel választják ezt az atipikus foglakoztatási formát.

Dolgos Attila, a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekvédelmi Szövetsége alelnöke tájékoztatása szerint a szövetségnek jelenleg 18 tagja van, a kötelékükbe tartozó szövetkezetek létszáma meghaladja a 10 ezer főt, s a többi nyugdíjas szövetkezet is legalább ennyi tagot tömörít. A nyugdíjasok 5,5 százaléka dolgozik A KSH 2018-as adatai alapján 2,6 millió fő részesült nyugdíjban és egyéb ellátásban, 5,5 százalékuk, mintegy 130 ezer fő van jelen aktívan a munkaerőpiacon. A tavalyi volt az első teljes év a szövetkezetek életében, tehát garantált ennek az adatnak a növekedése – mondta Dolgos Attila. Természetesen vannak olyan szövetkezetek, amelyek egészen kicsik, s vannak, amelyek regionálisak, ahogy országos lefedettséggel rendelkezők is. Az utóbbiak létszáma a legnagyobb, ezek a Proaktív, a Szomszédok és a Nyugdíj-kiegészítés KNYSZ. Közérdekű nyugdíjas szövetkezetet a Polgári Törvénykönyv szerint legalább hét, öregségi nyugdíjban részesülő személy hozhat létre a szövetkezet alapszabályának elfogadásával. Az általános szövetkezeti szabályoktól eltérően a közérdekű nyugdíjas szövetkezet tagja csak természetes személy lehet, aki vállalja a személyes közreműködést. A tagok legalább 90 százalékának öregségi nyugdíjban részesülőnek kell lennie. Szövetkezeten keresztül jobban megéri a munka. Az adószabályok év eleji változása értelmében mindegy, hogy egy nyugdíjas munkaviszonyban vagy szövetkezeti jogviszonyban vállal munkát, már csak 15 százalékos személyi jövedelemadó terheli. A szövetkezeti tagok nem munkabért kapnak, hanem szövetkezeti tagi jövedelmet, hiszen nem munkaviszonyban foglalkoztatják őket a szövetkezetek.

 

Forrás: privatbankar.hu

További cikkek