Januártól nem kell szociális hozzájárulási adót fizetni a nyugdíjas dolgozók után, és a bérükből sem kell járulékokat levonni, csupán a személyi jövedelemadót, 15 százalékot. Be kell azonban jelenteni a NAV-nak a különböző helyeken foglalkoztatott nyugdíjasokat. Ruszin Zsolt adószakértő fölhívja a figyelmet a rendelet módosításokra és arra, hogy január 8-ig be kell jelenteni a nyugdíjasokat.
Ezt a tényt Ruszin Zsoltnak telefonon megerősítette Széll Zoltánné is, a NAV Ügyfélkapcsolati és Tájékoztatási Főosztályának szakmai főtanácsadója is. Több tízezer nyugdíjas foglalkoztatóját érinti ez az adminisztratív kötelezettség. Ráadásul nem mentesítették a bírságolás alól a kijelentési kötelezettséget. Amennyiben a munkáltató elmulasztja január 8-ig kijelenteni a nyugdíjasát, meg is büntethetik. Akár öt évvel később is, ha akkor derül ki. Akik újonnan állnak nyugdíjasként munkába, azokat pedig nem kell majd bejelenteni a NAV-hoz. Az, hogy járulékokat nem kell fizetni, nem jelenti azonban azt, hogy a dolgozó idősek ellátás nélkül maradnának. A nyugdíj mellett munkát vállaló személyeket ezentúl is minden olyan ellátás megilleti, amit eddig nyugdíjasként igénybe vehettek, ebben semmilyen változás nem lesz. Miután járulékokat nem kell levonni a dolgozó nyugdíjas béréből, így többet kereshet, bruttó 100 ezer forintból 85 ezer forintot megkaphat, és egy év alatt ezzel plusz 168 ezer forint jövedelme keletkezhet.
Forrás: 24.hu