A munkaerőpiaci kompetenciákat is erősíteni szeretné a Borsod vármegyében elinduló több milliárdos program. Több tízezer lakoson szeretnének segíteni, összefogva az önkormányzatokkal.
Több mint 2,5 milliárd forintnyi forrást különítettek el humán fejlesztésre, amit elsősorban a társadalmi befogadás és a munkaerőpiaci kompetenciák erősítésére fordítanak majd. Humán fejlesztési programok megvalósítására több mint 2,5 milliárd forint európai uniós támogatást nyert el a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Önkormányzat – közölte a vármegyei önkormányzati hivatal az MTI-vel.
A 2,513 milliárd forintos forrás segítségével több mint 1900 programot valósítanak meg, ezekkel összesen 51 280 hátrányos helyzetű embert szeretnének elérni. A fejlesztés célja az aktív részvétel növelése és a társadalmi előítéletek csökkentése a hátrányos helyzetű célcsoportok igényeire szabott programokkal. A humán fejlesztést támogató projektben megtalálhatóak olyan, hátrányos helyzetű csoportoknak szóló közösségi programok is, amelyek elősegítik a társadalmi befogadást, a kohéziót, az identitás és a munkaerőpiaci kompetenciák erősítését. Ezenfelül figyelmet fordítanak az egészséggel kapcsolatos megelőzésre, a szociális alapszolgáltatásokhoz és a gyermekjóléti alapellátásokhoz kapcsolódó szemléletformáló programokra is.
A pályázat célcsoportjai: a nők, a mélyszegénységben élők, romák, a fogyatékossággal élők, a gyermekek és az idősek. A projektben a vármegye önkormányzatai mellett kormányzati, civil és érdekképviseleti szervezetekkel működnek együtt. A programot Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Önkormányzata a BORA 94 Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.-vel és a Magyar Vöröskereszt vármegyei szervezetével konzorciumban valósítja meg.
Forrás: economx.hu