A munkaerőpiac hat az ingatlanárakra

Ingatlanárak Budapesten

Komoly összefüggést mutat a munkaerőpiaci helyzet és az ingatlan árak alakulása. Például a megyeszékhelyeken ez az összefüggés különösen nyomon követhető.

Míg a foglalkoztatottság és a jövedelmi szint általában erősen befolyásolja az ingatlanárakat, bizonyos településcsoportoknál – mint a nyaralóövezetek vagy a budapesti agglomeráció – más tényezők is jelentősen hatnak az árakra. Az Otthon Start Program támogatott hiteleivel várhatóan újabb lendületet kap a hazai lakásárak emelkedése, amely már eddig is az uniós mezőny leggyorsabbjai közé tartozott. A 2022-es települési szintű adatok alapján jól kirajzolódik, hogy milyen bázisról indulhat a mostani drágulás. (Az országos adatok szerint 2023-ban 5,8 százalékkal, 2024-ben pedig 13 százalékkal emelkedtek a lakásárak.)

A foglalkoztatottság és az ingatlanárak között közvetlen és erős összefüggés mutatható ki: ahol magasabb a dolgozók aránya a lakosságon belül, ott jellemzően magasabbak a négyzetméterárak is, köszönhetően a nagyobb vásárlóerőnek és a potenciális vevők magasabb számának – írta meg a Telex. Bizonyos településcsoportoknál azonban ez az összefüggés kevésbé érvényesül. A nyaralóövezetek, turisztikai célpontok és a budapesti agglomeráció esetében a munkaerőpiaci hatások helyett más tényezők válnak meghatározóvá: a főváros közelsége, a természeti környezet minősége, valamint a befektetői jelenlét. Ezeken a településeken a foglalkoztatottsági arányhoz képest kiugróan magas ingatlanárak figyelhetők meg.

A jövedelmi színvonal és a lakásárak kapcsolata már egyértelműbb összefüggést mutat.

A budapesti agglomeráció települései többnyire követik azt a trendet, amely szerint a magasabb szja-alapot képező jövedelmek magasabb lakásárakkal járnak együtt. Vannak azonban érdekes kivételek is. A balatoni települések, mint Balatonfüred, Siófok vagy Balatonboglár esetében a nyaralók iránti kereslet miatt a helyi munkaerőpiaci viszonyokhoz képest túlárazottá váltak az ingatlanok. Ezzel szemben olyan városok is akadnak, ahol egy-egy jelentős munkáltató révén kedvezően alakul a jövedelmi színvonal, miközben az ingatlanárak viszonylag megfizethetők maradtak.

  • Paks esete a legszembetűnőbb az atomerőműnek köszönhetően,
  • de Tiszaújváros is ide sorolható a Mol komplexuma miatt.
  • Figyelemre méltó Ács helyzete is, ahol a helyi munkáltatók mellett a közeli nagyvárosok (Győr, Komárom, Tatabánya) munkaerőpiaci hatása is érvényesül.

A megyeszékhelyek körében szintén kimutatható a jövedelmek és lakásárak összefüggése, de itt is vannak kivételek.

  • Debrecen és Veszprém esetében a helyi bérekhez képest kiugróan magasak az ingatlanárak.
  • Ezzel szemben Miskolcon, Salgótarjánban, Szekszárdon és Szolnokon viszonylag megfizethető áron lehet lakást vásárolni a helyi jövedelmekhez viszonyítva.
  • Az egyetemvárosokban a diákok jelenléte miatt élénkebb albérleti piac is felfelé hajtja az árakat. Pécs és Szeged esetében ez jól látható, míg Debrecenben az autó- és akkumulátoripari beruházások miatt megjelenő spekulatív befektetők is fokozzák ezt a hatást.
  • Veszprém ingatlanpiacán az egyetem mellett a Balaton közelsége is szerepet játszik a kiemelkedően magas árak kialakulásában.

Az ingatlanárak alakulásában az új építésű lakások kínálata is meghatározó tényező. Győr, Kecskemét és Szombathely esetében az elmúlt évtizedben, vagy legalább annak második felében rendszeresen élénk volt a lakásépítési aktivitás, ami hozzájárult az árak és keresetek közötti egyensúly fenntartásához. Ezzel szemben Debrecenben és Szegeden csak rövid ideig tartott az építkezések felfutása, Veszprémben pedig sosem volt jellemző a más megyeszékhelyekhez mérhető lakásépítési aktivitás, miközben 2019 óta rendre az egyik, ha nem a legdrágább ingatlanpiaccal rendelkező város ebben a Átfogó felmérést indított a Pénzcentrum. A kutatás célja, hogy átfogó képet adjon arról, miként értékelik a magyarok saját pénzügyi helyzetüket, és milyen tényezők befolyásolják anyagi biztonságérzetüket. A felmérés kitér a kiadások fedezetére, az adósságokra és a megtakarításokra is, valamint arra, mennyire érzik stabilnak saját helyzetüket a válaszadók. Köszönjük, ha támogatod a munkánkat egy kitöltéssel!

Forrás: penzcentrum.hu

További cikkek