Számos előnyös tulajdonsággal rendelkeznek a nyugdíjasok és a munkaerőpiaci gondokon is enyhíthetnek a foglalkoztatásukkal. Már a nyugdíjba vonulás előtt nem árt tisztában lenni a lehetőségekkel, hogy hol milyen munkát lehet vállalniuk.
Senior munkavállalók foglalkoztatásának támogatása címmel munkaerőpiaci programsorozat indul. A kezdeményezés célja a nyugdíjas foglalkoztatás munkaerőpiacra gyakorolt pozitív hatásai mellett, a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek 2017 óta összegyűjtött tapasztalatainak széles körű ismertetése. A közérdekű nyugdíjas szövetkezetek előnyt jelentenek a vállalkozások, a munkaadók számára is, hiszen a mindenkor felmerülő szakmai igények szerint folyamatos biztonsággal, szakmai tudással és tapasztalattal, nem utolsó sorban élettapasztalattal rendelkezőkkel állhatnak kapcsolatban, akik a munka világát ismerik.
A közérdekű nyugdíjas szövetkezetek a vállalkozói szektor munkaerőhiányának kiegyensúlyozásában is fontos szerepet játszanak. Mindezek mellett a közérdekű nyugdíjas szövetkezet tagjai a tudás-, a tapasztalat-, az információ átadásban kulcsfontosságú szerepet töltenek be a fiatalok irányába, hozzájárulva a generációk közötti párbeszéd elősegítéséhez. A KözÉSZ fontosnak tartja azt is, hogy a nyugdíj előtt állók tájékoztatást kaphassanak lehetőségeikről a foglalkoztatás felületén nyugdíjas éveikre vonatkozóan.
Figyelemmel arra, hogy az OFA Nonprofit Kft. által szakmailag koordinált program célja a magyarországi munkaerőhiány enyhítése, a foglalkoztatás növelése, így különösen az, hogy minél szélesebb réteg ismerje meg a nyugdíjas foglalkoztatásnak a munkaerőpiacra gyakorolt pozitív hatásait, a KözÉSZ az eddigi tevékenységével szerzett, elsősorban gyakorlatorientált tapasztalatok alapján szakértők bevonása mellett működik közre a „Senior munkavállalók foglalkoztatásának támogatása” elnevezésű program megvalósításában. A KözÉSZ meghatározó célja elsősorban a közérdekű nyugdíjas szövetkezeti forma bemutatása és népszerűsítése az érintettek felé, annak sokoldalú előnyeit hangsúlyozva, összevetésben más, a nyugdíjasok foglalkoztatását biztosító lehetőségekkel.
Forrás: penzcentrum.hu