Legalább az elkövetkező néhány évre biztosítottnak látja munkahelyét a magyarok hetven százaléka. A BNP Paribas Cardif biztosító és a Medián közös munkaerőpiaci kutatása 1200 ember megkérdezésén alapult és kifejezetten optimista hozzáállást mutat a munkavállalók körében.
A mérőszám azt fejezi ki egy 100 pontos skálán, hogy a munkavállalók mennyire bíznak abban, hogy jelenlegi foglalkoztatójuk hosszú távon is munkalehetőséget biztosít számukra. A felmérésben 13 kérdésben vizsgálták, hogyan ítélik meg a munkavállalók munkahelyük biztonságát, erőfeszítéseiket munkahelyük megőrzése érdekében, illetve azt, hogy milyennek látják egy új állás megtalálásának lehetőségét. A résztvevők által kitöltött kérdőív válaszait az egyes témakörökben átlagolták az eredményeket pedig pontokban határozták meg. A kutatásban 94 pontot mértek annál a kérdésnél, hogy mennyire bíznak a munkahelyük fennmaradásában. A megelőző két évben ez az érték 91, illetve 89 pont volt. Az újbóli elhelyezkedés esélyével összefüggésben most mérték az eddigi legmagasabb, 57 pontos értéket, ez a mutató tavaly 53, 2017-ben pedig 44 pontot vett fel. A közleményben Kiss Márk István, a BNP Paribas Cardif biztosító vezérigazgatója kifejtette, hogy az optimista munkavállalói hangulatot tükrözi az is, hogy egyre pozitívabban ítélik meg az emberek egy újbóli elhelyezkedés esélyét. Így a munkavállalók egyre nagyobb bátorsággal mernek felmondani akkor is, ha nem tudják pontosan, hol helyezkednek el azután.
Forrás: magyarnemzet.hu