Tavaly a 16 év feletti uniós lakosság 28,3 százaléka nem engedhetett meg magának külföldi utazást, ami jelentős javulás a 2013-ban mért 39,5 százalékhoz képest. Persze országonként teljesen eltérőek az adatok. A magyaroknál csak 5 állam lakosai tudnak kevésbé elszabadulni otthonról.
A legrosszabb Romániában a helyzet, ahol a lakosság 58,9 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, de Horvátországban is 51,3 százalékot mért az uniós statisztikai hivatal. Két ország van még 50 százalék felett, Görögország és Ciprus (egyaránt 51 százalékkal), de Olaszországban is rosszabb a helyzet mint itthon: az olaszoknak ugyanis 43,7 százaléka nem tud hosszabb időre elutazni, míg Magyarországon 43 százalék. Ők azok, akiken nem segítenek Varga Mihály szavai, aki a gyenge forintra reagálva azt találta mondani, hogy Izgalmas egy külföldi kirándulás, de egyáltalán nem baj, ha honfitársaink itthon töltik a szabadságukat, itthon pihennek és költenek. Annyi szép és érdekes látnivaló van Magyarországon. A magyar adat egyébként jelentősen javult az utóbbi években hiszen 2009-ben (a válság évében) még 65,9 százalékot mértek. A negatív csúcsot 2012-ben értük el, akkor az ország lakosságának több mint kétharmada, egészen pontosan 67,3 százaléka nem tudott elutazni egy hétre sehova. Ebben az évben egyébként Törökországban 85,9, Bulgáriában pedig 74 százalékot mértek. Ez utóbbi ország azért is érdekes, mert az azóta eltelt hét évben 30,5 százalékra tornászták le az átlagukat, azaz még Magyarországot is megelőzték. Visszatérve 2018-ra: a legjobb helyzet a svédek voltak, ahol mindössze a 16 év feletti lakosság 9,7 százaléka nem tudott elutazni legalább egyhetes nyaralásra, míg a képzeletbeli dobogóra Luxemburg (10,9 százalék) és Dánia (12,2 százalék) került fel.
Forrás: hvg.hu