Magas elméleti tudással bírnak, de nincs szakmai tapasztalatuk az Y generáció tagjainak. Ők elvárják, hogy rugalmas munkarendben dolgozhassanak és folyamatos kihívásokkal álljanak szemben. Az Adecco Csoport 47 országban futó CEO for One Month programjának lényege, hogy országonként egy fiatal egy hónapig betekintést nyerhet a cég vezetésébe.
A szerencsés kiválasztottak az Adecco ügyvezetői mellett látnak el feladatokat, és ismerhetik meg a vezetői kompetenciákat. „Jelenleg a munkaerőpiacon az Y generáció tagjai a legiskolázottabbak, azonban sok esetben nem rendelkeznek kellő szakmai tapasztalattal, illetve nehezen tudják átültetni elméleti tudásukat a gyakorlatba. Ezt a hézagot próbáljuk áthidalni évről évre a CEO for 1 Month gyakornoki programunkkal, és tapasztalatait beépíteni a vállalat működésébe, illetve átadni partnereinknek, ugyanis becslések szerint jövőre a munkavállalók fele, 2025-re pedig 75 százaléka az Y generációból fog kikerülni” – mondta el Karvalics Mária, a magyarországi Adecco Kft. HR menedzsere, a most zárult program kapcsán. Idén a több mint 1300 lelkes jelentkező közül a 25 éves Szeremley-Ohlin Réka foglalhatta el egy hónapig a vezetői széket, és nyerhetett betekintést a vállalat működésébe. Az egy hónapos gyakornoki program rámutatott arra, hogy nem csak a fiatalok nyernek azzal, ha bepillantást kapnak egy vállalat működésébe, hanem a vállalatok is hasznos információkat gyűjthetnek arról, hogy mi motiválja fiatalokat.
Forrás: uzletem.hu