A kisgyermekes szülők munkába állásását ösztönzik

A kisgyermekes szülők munkába állását szeretné segíteni a kormány új programjával. Havi 100 ezer forintos ösztöndíjjal egybekötött képzési lehetőségeket tartalmazó pályázatot indított akormány – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a  Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

Bodó Sándor hozzátette, a program lehetőséget ad az általános iskola 5-8. osztályainak, illetve a középfokú oktatási intézmény 9-12. osztályainak elvégzésére, a jelentkező azonban dönthet úgy is, hogy inkább iskolarendszerű oktatásban vagy felnőttképzésben az Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakképzést választja. Kiemelte, a programban elérhető ösztöndíj-támogatás mértéke legfeljebb 12 hónapig havi 100 ezer forint, amelyet a pályázó egyebek mellett a képzés helyszínére utazás finanszírozására is felhasználhat. Közölte, hogy az ösztöndíj összegéből – a képzés sikeres elvégzésének ösztönzése érdekében – minden hónapban 40 000 forintot visszatartanak, amelyből 20 000 forintot akkor tudnak biztosítani, ha a programban résztvevő eljut a képzést lezáró vizsgára, a másik 20 000 forintot pedig akkor, ha sikeresen le is teszi a vizsgát. Mindezt egyösszegben folyósítják majd a résztvevők számára. Bodó Sándor elmondta, a 3 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett program célja, hogy 2022. december 31-ig legalább 2500 kisgyermekes szülő képzése valósuljon meg. Az államtitkár szólt arról is, hogy a programban az ösztöndíjjal támogatott képzésekre, azok a 18 évnél idősebb, Magyarországon – de nem Budapesten vagy Pest megyében – élők jelentkezhetnek, akik csecsemőgondozási díjban, gyermekgondozási díjban, gyermekgondozást segítő ellátásban, vagy gyermeknevelési támogatásban részesülnek. Feltétel még, hogy a jelentkezőknek rendelkezniük kell ügyfélkapu regisztrációval és bankszámlával, iskolai végzettségük pedig nem haladhatja meg a középfokú végzettséget. A „Kisgyermeket nevelő szülők képzésének elősegítése, ösztöndíja és elhelyezkedésük támogatása” című pályázatban meghirdetett, ösztöndíjjal támogatott képzésekre az érdeklődők október 21-től jelentkezhetnek a Magyar Államkincstár weboldalán (www.allamkincstar.gov.hu).A programot a Magyar Államkincstár, a KINCSINFO Nonprofit Kft. és az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. együtt valósítja meg.

Forrás: penzcentrum.hu

További cikkek

Toboroznak a cégekToboroznak a cégek

A 2021-ben elindult toborzási dömping várhatóan még intenzívebbé válik idén. Évek óta nem látott toborzási dömpingbe kezdtek a cégek. Egy friss jelentésből kiderül, melyek azok a kritikus területek, ahová alig