A koronavírus fertőzés terjedése egyre inkább meglátszik a gazdaságokon néhány országban. Gazdasági szakemberek szerint hamarosan alkatrészhiány lép fel az autógyáraknál, mert Kínában számos helyen leállt a termelés a koronavírus miatt.
Több nagy európai és amerikai autógyártó vezetője is azt jelezte a Financial Timesnak, hogy egy-két héten belül ellátási gondjaik lesznek. A kínai beszállítóik ugyanis leálltak a termeléssel a koronavírus okozta járvány miatt. Az ázsiai beszállítók pedig gyakorlatilag majd minden nagyvállalatnál ott vannak, így minden autóban vannak olyan alkatrészek és részegységek, amelyek gyártásában közreműködnek kínai cégek. Sinkó Ottó, a Videoton Holding társ-vezérigazgatója szerint a koronavírus-járvány már most komoly gazdasági károkat okozott, főként Kínában. Mostanra azonban már a világ más pontjain is érezteti hatását a kínai termelés leállása, és néhány hét múlva Magyarországon is jelentkezhetnek ellátási gondok. A globális feldolgozóipari beszállítói láncokba Kína nagyon erőteljesen beépült az elmúlt időszakban, és ez alól Magyarország sem kivétel. Egyre kevesebb olyan termék van a világon, amihez nem használnak fel Kínából származó alkatrészeket – mondta a cégvezető. A probléma súlyát jelzi, hogy a Hyundai már bejelentette, hogy a termelés egy részét leállította a dél-koreai üzemeiben, és rövid időn belül felfüggeszthetik az összes ottani gyárban a termelést. A Hyundai egyébként az első olyan óriáscég, amely hivatalosan is jelezte, hogy a koronavírus miatt bezárnak Kínán kívüli egységet. Korábban csak a járvány sújtotta országban voltak leállások, így mások mellett az IKEA szünetelteti a bútorboltok nyitvatartását, ahogy a McDonald’s és a Starbucks is számos egységének felfüggesztette a működését. Összehangolt erőfeszítések vannak a károk enyhítésére, mielőtt az nagyon komoly károkat okozna, írta a már idézett cikkben a FT egy nagy autógyár felsővezetőjére hivatkozva. Problémát jelent, hogy az autógyárak hiába állnak szerződésben olyan európai beszállítókkal, mint a Continental vagy a Thyssenkrupp, ezek a cégek nagyon sok mindent Kínában gyártanak, illetve ők is számos alkatrészt kínai beszállítóktól szereznek be. A szakértők szerint óriási versenyfutás zajlik a színfalak mögött, hogy el tudják kerülni a gyártók a tömeges leállásokat. Azok a cégek, amelyek nem csak üzemeket létesítettek, hanem komoly értékesítést is végeznek, aligha tudják büntetlenül bezárni a gyáraikat. Ilyenek egyébként a nagy német autógyártók, amelyek az elmúlt egy évtizedben nagyon komoly piacot építettek ki Kínában, és a profitjuk számottevő része származik onnan. Hasonló cipőben jár a hírek szerint a Toyota, a Honda és a Ford is, melyek szintén a kínai értékesítés visszaesésével számolhatnak, ha a helyi üzemeiket bezárják és beszállítóikat leépítik.
Forrás: privatbankar.hu