Kedden tartja soron következő kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. Az előző, márciusi ülésén változatlanul hagyta az alapkamat 0,60 százalékos szintjét, és nem változtatott a mínusz 0,5 százalék és 1,85 százalék közötti kamatfolyosón sem. A tanács legutóbb tavaly júliusban változtatott az alapkamaton, 15 bázisponttal csökkentette azt, előtte júniusban hajtott végre ugyanilyen vágást, így mérsékelve a 2016. május 25. óta 0,90 százalékos kamatot.
Szerdán a foglalkoztatottság-munkanélküliség márciusi adatait teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Februárban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 550 ezer volt, ami – jórészt a koronavírus-járvány gazdasági következményeként – 104 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál, de 14 ezerrel több mint az előző hónapban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 71,8 százalékos volt, 0,3 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A munkanélküliségi ráta 1,0 százalékponttal, 4,5 százalékra emelkedett. Januárhoz viszonyítva a munkanélküliek száma 25 ezerrel, a munkanélküliségi ráta 0,5 százalékponttal csökkent. Csütörtökön a keresetek februári statisztikája jelenik meg, és a külkereskedelmi forgalom februári második becslése. Januárban 9,5 százalékkal nőtt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó és nettó átlagkeresete. A bruttó átlagkereset 411 000 forint volt januárban, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 273 300 forint volt. A reálkereset 6,6 százalékkal emelkedett. Az április 8-án kiadott előzetes adatok szerint februárban az export euróban számított értéke 0,8, az importé 3,9 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. A 856 millió euró havi exporttöbblet 255 millió euróval elmaradt a kiugróan magas tavaly februári értéktől. Az előző hónaphoz viszonyítva az export 9,3 százalékkal, az import 10,3 százalékkal emelkedett. Pénteken az ipari termelői árak márciusi adatait közli a KSH. Februárban az ipar belföldi értékesítés árai 5,2 százalékkal, az exporté 9,5, a termelői árak 8,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Az áremelkedés ütemét elsősorban a forint euróval szembeni gyengülése befolyásolta. Tavaly februárhoz képest a forint árfolyama az euróval szemben 6,2 százalékkal (21,13 forinttal) gyengült. Az előző hónaphoz képest a belföldi értékesítés árai 1,6, az exportértékesítés árai 1,0 százalékkal, a termelői árak 1,2 százalékkal nőttek.
Forrás: mti.hu,hirkilikk.hu