A digitalizáció jól kereső szakembereket termel

Informatikus szakember

Több millió Ft-ot is kereshetnek azok a szakemberek, akik a meglévő szakmájuk mellett komoly digitális területen szerzett képzettséggel, tapasztalattal rendelkeznek. Mindemellett nagyon fontos a jó kommunikációs készség is.

A digitalizáció a pénzügyektől az oktatáson át az agráriumig, a kiskereskedelemig és az egészségügyig valamennyi iparágat átalakítja, ezért a munkáltatók előnyben részesítik azokat a junior informatikusokat, akik valamilyen, az IT-n kívüli szakmai előképzettséggel, illetve különböző iparágakban szerzett projekt-tapasztalatokkal – és esetleg menedzseri készségekkel, valamint jó kommunikációs képességekkel – is rendelkeznek.

Iformatikus átképzés

Így például a legaltech-, a biotech-, az insurtech- vagy a fintechforradalom miatt nagyon keresettek a hazai piacon is a jogi, orvosi vagy pénzügyi diplomával rendelkező, magukat informatikussá átképző szakemberek – foglalja össze nagyvállalati partnercégeinek tapasztalatait az egyik legnagyobb hazai IT-képzési központ.

  • Egy ipari szoftverfejlesztéssel foglalkozó vállalat, amely elsősorban az amerikai piacra fejleszt orvosi szoftvereket, szoftvertesztelői pozícióra keres egészségügyi szakembereket, orvosokat és asszisztenseket is.
  • A világ egyik legismertebb tanácsadó cégének hazai leányvállalata pedig – amely a következő időszakban többek között automata tesztelői munkakörbe keres juniorokat – a pénzügyi szektorban szerzett tapasztalatokkal rendelkező, illetve multinacionális vállalati környezetből érkező szakembereket preferálja.
  • Egy biztosítói kockázatelemző szoftvereket fejlesztő partnercég pedig a biztosítási szektort jól ismerő juniorokat keres

– derül ki a PROGmasters nagyvállalati partnercégei körében végzett felmérésből. Nem csak a versenyszférából érkező jelöltekre van azonban igény a munkáltatók részéről: van olyan partnercég is, amely kifejezetten oktatási területen szerzett szakmai tapasztalatokkal rendelkező végzetteket keres, akik az új kollégák betanításáért és a felhasználók oktatásáért felelnek majd.

„A korábban formatervezőként dolgozó végzettünk egy építészeti tervezőszoftvert fejlesztő cégnél tesztelőként hasznosítja előző szakmájában megszerzett ismereteit, míg a fizikus végzettséggel rendelkező résztvevőnk a matematikatudását használva dolgozik egy innovációs projekten, ráadásul négy év alatt senior fejlesztővé lépett elő. A karrierváltása előtt jogászként dolgozó hallgatónk pedig egy fizetési megoldásokat fejlesztő cégnél dolgozik – a projekt-tapasztalatainak, kommunikációs készségeinek és tárgyalási képességeinek köszönhetően már senior programozóként” – mondta Kardos Ádám, a PROGmasters társügyvezetője.

800 ezer forintos kezdő alapfizetés

Az ilyen szakemberek természetesen jóval többet kereshetnek: juniorként akár 800 ezer forintos kezdő alapfizetésre is számíthatnak, ami 2-4 év után, medior szinten már bruttó 1–1,5 millió forint körül alakulhat, míg a senior szakemberek fizetése elérheti a 2,5–3 millió forintot is. Az amerikai munkaügyi statisztikai hivatal előrejelzése szerint 2023 és 2033 között az informatikai szektorban az átlagnál nagyobb mértékben fog emelkedni a foglalkoztatottság: a következő évtizedben a tengerentúlon évente átlagosan körülbelül 356 ezer új állás jöhet létre IT területen.

A digitalizáció erősödésével a hazai piacon is az informatikai pozíciók számának bővülése várható az előttünk álló években. Nagyvállalati partnercégeink visszajelzései alapján a legkeresettebb informatikai szakmák közé tartoznak a full-stack fejlesztő – illetve annak két területe, a backend és a frontend –, továbbá a szoftvertesztelő, az adatelemző és az adatmérnök szakmák – teszi hozzá Kardos Ádám.

Forrás: index.hu

További cikkek