A fiatalok, de a közép korosztály is egyre inkább használja a mindennapi életben a mesterséges intelligenciát. Leveleket, szövegeket, de az önéletrajzot is az AI-val íratják meg, ami furcsa helyzetet teremt az állásokra jelentkezőknél.
Miután az AI már percek alatt képes szakmai önéletrajzot írni, ezért a kompetens jelentkezőket is egyre nehezebb kiválasztani. Ezért szakértők szerint a szakmai ajánlások fontossága felértékelődhet. 2024-ben a cégek közel 90 százaléka használt a toborzás során mesterséges intelligenciát. Mostanra azonban már a pályázók is tömegesen használják a chatbotokat arra, hogy jelentkezzenek egy-egy állásra. Ennek eredményeként az Egyesült Királyságban, Írországban és Németországban egy állásra ma már közel háromszor annyian jelentkeznek, mint 2021-ben, a jelöltek 78 százaléka pedig AI-jal szabja személyre pályázatát.
A fenti jelenségre tekintettel szakértők úgy látják, hogy a jövőben megnőhet a személyes ajánlások értéke – írja a World Economic Forum. Judd Kessler, a Pennsylvaniai Egyetem professzora szerint az ajánlólevél jelzésértékét az adja, hogy valaki hajlandó volt elküldeni azt. A verseny szélsőségességét szerinte jól mutatja, hogy Indiában a pályakezdők már az első havi fizetésüket is felajánlják egy sikeres ajánlásért. Ugyanakkor a kapcsolati tőke előretörése növelheti az egyenlőtlenséget, és ebben az AI sem marad semleges: egy, a Stanford-i Egyetem által vezetett kutatás szerint, amelyben 4 millió jelentkezést és 1700 állást vizsgáltak, a fekete bőrű pályázók 26, az ázsiaiak 15 százaléka olyan pozícióra jelentkezett, ahol egy elterjedt rendszer hátrányosan megkülönböztette saját csoportját.
Egy másik vizsgálatban az AI-alapú kiválasztás kevésbé igazságos nemi összetételű listákat adott; a legjobb eredményt az ember és a gép együttműködése hozta. Ezzel párhuzamosan egyre jobban szűkülnek a pályakezdők lehetőségei is: a PwC szerint az AI-nak leginkább kitett amerikai belépőszintű állások hétszer nagyobb eséllyel követelnek szenior szintű készségeket. Az Oliver Wyman és a New York-i Értéktőzsde felmérésében a vezérigazgatók 43 százaléka tervezi háttérbe szorítani a juniorok felvételét, szemben az egy évvel korábbi 17 százalékkal. A cikk szerint a brit munkáltatók több mint harmada már csökkentette a fiataloknak szánt állások számát, a nagyvállalatok 60 százaléka szerint pedig ebben szerepet játszott az automatizáció és az AI is.
Forrás: economx.hu




