Nemcsak a háború változtatja meg az orosz munkaerőpiacot, egy nagyobb fokú átrendeződés körvonalai bontakoznak ki. Egyelőre egyszerre van jelen a munkanélküliség és a munkaerőhiány. Komoly kihívást jelent a háborúból visszatérők munkába állítása.
Oroszország tavaly strukturális eltolódást élt át a munkaerőpiacon: a rekordalacsony munkanélküliség mellett a munkaerő-kereslet és -kínálat szerkezete átalakul, kiemelt szerepet kaptak a termelőszektorok, miközben a munkaerőhiány és a bérnyomás nemcsak gazdasági, hanem középtávon stabilitási kihívásokat is teremt. Oroszországban a munkanélküliségi ráta 2025 végén tartósan alacsony szinten, mindössze kb. 2,1-2,3 százalékon maradt, ami a foglalkoztatási helyzet alapvető átrendeződését tükrözi.
Ugyanakkor ez a „telített” munkaerőpiac nem egyszerűen sikertörténet, hanem szerkezeti folyamatok eredménye is – beleértve a demográfiai trendeket, a háború gazdasági hatásait és az ágazati kereslet átalakulását. Oroszország foglalkoztatási dinamikájának tavalyi megváltozása már nem pusztán statisztikai adat, hanem egy mélyebb gazdasági átrendeződés jele. A munkaerőpiac átalakulását a kormány és a statisztikai adatok is úgy jellemzik, hogy a hagyományos nyersanyagexport- és fogyasztási szektorok szerepe csökken, a termelőipar, a logisztika, a gép-, a vegyipar és a mezőgazdaság iránti kereslet viszont nő. Ez strukturális súlypontváltást mutat, a munkaerőpiac belső komponensei – iparágak, készségek, foglalkoztatási minták – egymáshoz képest jelentősen eltolódnak.
A hivatalos adatok szerint a munkanélküliség rekordalacsony, az állástalanok száma 1,6 millióra csökkent. Ugyanakkor a foglalkoztatók jelentős része mégis súlyos munkaerőhiányról számol be, különösen a feldolgozóiparban, a logisztikában és a műszaki-szakmai területeken a szakmunkásoknál, valamint a magasabb képesítést igénylő pozíciókban. A demográfiai szűkülés és a háborús gazdaság elszívó hatása miatt a munkaerő nem könnyen pótolható, így a hiány a növekedés gátja lehet. Fontos megjegyezni, hogy a vállalatok reakciója erre nem a leépítés, hanem az alkalmazkodás.
Béremeléssel próbálják megtartani az értékes munkaerőt, belső átképzési programokat indítanak a hiányszakmák lefedésére, és fokozódó termelékenységi nyomással, illetve automatizálással reagálnak a szűk munkaerő-kínálatra. Mindez megerősíti, hogy a munkaerőpiaci feszültség nem ciklikus jelenség, hanem a gazdaság szerkezeti átalakulásának egyik kulcstényezője. A munkaerőpiaci feszültségek egyik fontos levezetését a „pufferzónáknak” nevezett foglalkoztatási formák jelentik.
A cikk szerzője szerint Oroszországban mintegy 75 millió a foglalkoztatott, miközben a munkaerőpiacon aktívak száma 76-77 millió fő körül alakul. Ebben a szűk tartományban különösen felértékelődnek a rugalmas foglalkoztatási formák: az országban több mint 12 millió a regisztrált önfoglalkoztató, ami egyetlen év alatt mintegy 40 százalékos növekedés. Ezzel párhuzamosan a digitális platformokon keresztül jövedelmet szerzők száma meghaladja a 18 millió főt, ami a foglalkoztatottak közel negyede. Ezek egyszerre növelik a rendszer rugalmasságát és tompítják a munkanélküliség kockázatát, ugyanakkor hosszabb távon kérdéseket vetnek fel a jövedelmi stabilitás, a termelékenység mérése és a társadalombiztosítás fenntarthatósága szempontjából.
Bérdinamika és inflációs kockázat
A munkaerőhiány közvetlen következménye a gyors bérnövekedés, amely 2025-ben meghaladta az infláció ütemét. Az év elején az infláció rekord közelébe emelkedett (a 7-8 százalék körüli tartományba), részben a bérnyomás, részben a háborús gazdaság keresleti hatásai miatt. Az év második felére ugyanakkor – szigorú monetáris politika és fiskális fegyelem mellett – sikerült 6 százalék körüli szintre mérsékelni. A 2025-ös év első kilenc hónapjában a reálbérek 4-5 százalékkal nőttek, miközben a nominális béremelkedés meghaladta a 10 százalékot. Ez a bérdinamika kettős hatást eredményez: a reálbérek növekedése támogatja a belső keresletet és a társadalmi stabilitást, ugyanakkor tartós inflációs kockázatot hordoz, különösen akkor, ha a termelékenység nem tud lépést tartani a bérköltségek emelkedésével.
A bérdinamika így egyszerre stabilizáló és feszültségkeltő tényező az orosz gazdaságban. Leszereltek és visszatérők reintegrációja – a „béke megnyerésének” kérdése. A Vzgljad cikke mindenesetre optimista hangvételű: az állam már most igyekszik központilag mindent megtenni a leszereltek munkaerőpiaci visszaillesztésére. Az erre létrehozott alaphoz eddig mintegy 16,5 ezer veterán fordult, így több mint 66 százalékuk munkát is kapott. Emellett vállalkozásindító és átképzési programok is működnek, amelyek célja, hogy a katonai tapasztalatot – a fegyelmet, a szervezőkészséget – civil gazdasági kompetenciákká alakítsák át. Ugyanakkor ez az orosz anyag kevésbé érinti a probléma mélységét.
A leszereltek reintegrációja ugyanis nem pusztán foglalkoztatási kérdés, hanem bér- és státuszütközés is: a frontszolgálat idején megszokott jövedelmi és társadalmi pozíció gyakran nem reprodukálható a civil munkaerőpiacon. Ez pedig feszültséget okozhat a már foglalkoztatott munkavállalók és a visszatérők között, különösen egy olyan piacon, ahol a bérek gyorsan emelkednek, a termelékenység viszont nem minden ágazatban követi ezt az ütemet. Egy esetleges béke vagy tartós tűzszünet esetén mindezek a kihívások megsokszorozódnak. A tömeges és gyors visszaáramlás egyszerre hozhat bérnyomást, státuszbeli konfliktusokat, termelékenységi gondokat és társadalmi problémákat, miközben az államnak rövid idő alatt kellene felszívnia nagy létszámú, speciális hátterű munkaerőt. Ebben az értelemben a munkaerőpiac lehet az egyik fő „békeidős front”: az orosz gazdaság számára nemcsak a háború finanszírozása, hanem annak utóhatása – a béke megnyerése – is kihívás lesz.
A háború utáni munkaerőpiaci sokk geopolitikai következményei.
A reintegráció minden esetben költséges folyamat. Nem csupán munkahelyeket kell teremteni, hanem egészségügyi és mentális ellátást, lakhatási támogatást, át- és továbbképzést, valamint veteránjuttatásokat is biztosítani kell a visszatérők számára. Mindezt olyan környezetben, ahol a háborús ipari kapacitások egy része békeidőben kereslethiánnyal szembesülhet, ami szűkíti a költségvetési mozgásteret. Ezzel párhuzamosan a korlátozott technológiai hozzáférés és a szankciós környezet lassíthatja a termelékenységnövelő beruházásokat, ami az extenzív megoldások felé tolja a rendszert. Ebben a helyzetben erős kísértést jelenthet egy „biztonsági állam” kiépítése: a belső rendfenntartás, a határvédelem, a paramilitáris és biztonsági szektor bővítése nemcsak politikai, hanem munkaerőpiaci felvevőpiacként is működhet.
Geopolitikai értelemben mindez két irányba tolhatja Moszkvát. Az egyik lehetőség a deeszkaláció, amelyhez időre, tőkére és technológiai hozzáférésre lenne szükség a gazdasági átmenet kezeléséhez. A másik út a mobilizáló külpolitika fenntartása, ahol a belső feszültségeket külső fenyegetések napirenden tartásával próbálják kezelni, fenntartva az egység- és rendnarratívát. Mindenesetre egyik folyamat sem marad belső ügy: a visszatérők felszívása a közép-ázsiai vendégmunkások szerepét és alkupozícióját is megváltoztathatja az orosz munkaerőpiacon. A döntő kérdés végső soron fiskális és politikai: a rendszer számára hosszabb távon mi bizonyul olcsóbbnak, a kompromisszum vagy a folyamatos mozgósítás?
Forrás: makronom.eu
