Figyelem a frissdiplomásoknak

Támogatás a frissdiplomásoknak

Magyarország felsőoktatási intézményeiből idén több mint 55 ezer diplomás került ki. A kormány 2010 óta folyamatosan, különböző programokkal és intézkedésekkel támogatja a fiatalok életkezdését. 

Az érettségiző diákok után most a diplomások kaptak miniszterelnöki köszöntőt – írta a Magyar Nemzet online (MNO)  A portál beszámolója szerint Orbán Viktor azt írta: „bízom benne, hogy a tanulmányai során szerzett tudását hazánk szolgálatába állítva részt vállal majd közös jövőnk alakításában„.

A cikkben Nyitrai Zsolt, a kormányfő főtanácsadója hangsúlyozta, ezzel a kis levéllel, jókívánságokkal a miniszterelnök a figyelem gesztusát kívánta megadni a frissdiplomás fiataloknak, mert ők azok, akik igazából a friss, kiművelt, magasan képzett, versenyképes erőt képviselik Magyarországon. Hozzátette, hogy Magyarország felsőoktatási intézményeiből idén több mint 55 ezer diplomás került ki. Ezeknek a fiataloknak a teljesítményét és kitartását akarta elismerni a miniszterelnök a nekik címzett levéllel, amelyben Orbán Viktor a többi között arra biztatta a frissdiplomásokat, hogy szerezzenek minél több tapasztalatot, és találják meg a boldogulásukhoz vezető utat – tudatta.

12 intézmény van a világ felsőoktatási intézményeinek legjobb 5 százalékában

A felsőoktatási intézményekkel és a tanulmányokat követő életkezdéssel kapcsolatban Nyitrai Zsolt elmondta, a felsőoktatási intézmények folyamatosan szerveznek úgynevezett állásbörzéket, hogy ezzel is segítsék a frissdiplomások elhelyezkedését a munkaerőpiacon. Ez volt az egyetemi modellváltásnak is a lényege, hogy a felsőoktatást és a gazdaságot közelebb tudják hozni egymáshoz, miközben folyamatosan emelik a felsőoktatási intézmények színvonalát – fűzte hozzá a főtanácsadó, jelezve, hogy nemzetközileg is jól szerepelnek a magyar felsőoktatási intézmények, hiszen most már tizenkét intézmény van a világ felsőoktatási intézményeinek legjobb öt százalékában, három intézmény a felső két százalékban, és van egy, amelyik a felső egy százalékban szerepel.

Adómentesség

A cikkben a főtanácsadó elmondta azt is, hogy a kormány 2010 óta folyamatosan, különböző programokkal és intézkedésekkel támogatja a fiatalok életkezdését. Ezen intézkedések egyik legfontosabb eleme a 25 év alattiak és a 30 év alatti édesanyák személyi jövedelemadó alóli mentessége, ugyanis az érintettek az átlagkereset mértékéig mentesülnek a 15 százalékos személyi jövedelemadó megfizetése alól.

Nyitrai Zsolt közlése szerint szintén a fiatalok életkezdését segíti, hogy a 30 évnél fiatalabb tanuló vagy nemrég diplomázó nőknek a diákhitelüket sem kell többé törleszteniük, ha szülnek vagy örökbe fogadnak. A kormány családtámogatásokról szóló rendelete értelmében ugyanis a 30 éven aluli nők nemcsak teljes szja-mentességet élvezhetnek, de a diákhitel-tartozásuk is megszűnik – emlékeztetett. Hozzátette: ezt vissza nem térítendő támogatás formájában akkor tudják érvényesíteni a fiatal anyák, ha a felsőoktatási tanulmányaik alatt vagy azok sikeres befejezését követő két éven belül gyermekük születik vagy gyermeket fogadnak örökbe.

Ifjúsági Garancia Plusz Program

Kitért arra, hogy a fiatalok életkezdését a kormány mindemellett az Ifjúsági Garancia Plusz Programjával is támogatja, amelynek részeként a 30 év alatti fiatalok bér-, albérlet-, utazási és képzési támogatást kapnak. Az Ifjúsági Garancia Plusz Program azokat a 30 év alatti fiatalokat segíti munkatapasztalatot szerezni, akik már nem tanulnak és még nem dolgoznak. A program első, legfontosabb eleme a bértámogatás: a kormány ugyanis négy vagy hat hónapig a bruttó bér ötven százalékát átvállalja a munkáltatóktól – közölte Nyitrai Zsolt.

Forrás: ma.hu

További cikkek