A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre a kisgyermekes anyák között, de foglalkoztatásuk terén nagy a lemaradás – írja a Digital Hungary. A Jobtain munkaerő-közvetítő cég országos kutatása rámutatott, hogy a nők körében a 25-49 éves korosztályban a három vagy többgyermekesek foglalkoztatási rátája ugyan 10 év alatt 20 százalékkal nőtt, azonban még mindig elmarad az ideális állapotoktól. Jelenleg csak 66 százalék dolgozik ebben a korcsoportban.
Ez az arány alacsonynak számít, főleg európai összehasonlításban. Az egy vagy két gyermekes anyák munkaerőpiacra való visszatérése is számos nehézségbe ütközik. A kutatásban részt vevő HR-vezetők és kisgyermekes anyák elmondták, hogy milyen tapasztalataik vannak a szülési szabadságról, a gyermekvállalás utáni munkába állásról. A válaszok rámutattak, hogy a gyermekvállalásban és szülési szabadságban a hazai vállalatok általában támogatóak.
Támogatják a szülés előtt álló anyákat
Az édesanyák nem tapasztalnak negatív reakciókat a munkahelyükön, és támogatást kapnak a munkáltatótól az adminisztratív ügyintézésben. Sőt, sok esetben közösen készítenek tervet a HR-osztállyal a munkából való távozás ütemezésére. Néhány cégnél apróbb ajándékokkal vagy akár komolyabb értékű babacsomagokkal is kedveskednek a várandós anyáknak. „A cégek HR vezetői is úgy látják, hogy támogatóak a szülés előtt álló anyákkal” – mondta el Chapman-Varga Anna, a Jobtain “Anya dolgozik!” projektcsoportjának vezetője. – „Fizikai munkakörökben – de szükség esetén szellemi pozícióban is – egészségügyi felmérés alapján javasolják a munkában való könnyítést, felmentést.”
A gondok azonban a szülési szabadság letelte után jelentkeznek. A vállalatok részéről általában nem kapcsolódik a szülési szabadságra menetelhez egyéb támogatás az akadálymentesített adminisztráción kívül. A cégek nem tekintik prioritásnak a további juttatások bevezetését, csupán egy szülés utáni babacsomag ajándékozását látják megvalósíthatónak. Az édesanyák többsége viszont úgy véli, hogy az állami támogatások összege elszakadt a valóságtól, nem követik a gyermekgondozás költségeinek emelkedését.
Elsősorban anyagi megfontolásból térnek vissza
A Jobtain kutatása rávilágít arra, hogy az anyák a gyermekük második életévét követően térnek vissza általában a munkaerőpiacra, elsősorban anyagi megfontolásokból. A döntést azonban befolyásolja a karrier és a felnőtt társaság hiánya is. Sokan kényszerként élik meg a visszatérést, és félnek attól, hogy nem tudnak majd egyszerre megfelelni a munkahelyi elvárásoknak és a családi kötelezettségeknek.
A korábbi kutatások alapján a cégek a kisgyermekes anyák munkaerőpiaci visszatérésekor ugyanazokat az elvárásokat támasztják velük szemben, mint a gyermekvállalás előtt. Ennek az elvárásnak viszont szinte lehetetlen megfelelni, különösen támogató családi háttér hiányában vagy egyedülálló anyaként. A Jobtain kutatása is rámutatott, hogy sok kisgyermekes anya próbál munkahelyet váltani, mert a korábbi pozíciójuk megszűnt, vagy nem tudják összehangolni a gyereknevelést a munkaidővel.
Forrás: 10perc.hu