A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján még egyszer sem volt olyan alacsony a regisztrált álláskeresők száma áprilisban, mint 2024-ben. Tavaly áprilishoz, valamint az előző hónaphoz viszonyítva is további, mintegy 5-5 ezer fővel csökkent a regiszterben szereplők köre, így abban jelenleg mindössze 230 ezren vannak.
A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz és idén márciushoz képest is. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár felhívta a figyelmet, hogy elindult a tartósan álláskeresők támogatási programja, valamint az Ifjúsági Garancia Plusz programra is lehet jelentkezni.
A kétezres évekhez képest 1 millióval dolgoznak többen, miközben 2010-hez képest közel 400 ezerrel csökkent a munkát keresők száma. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár az MTI szerint elmondta, a kormány továbbra is az aktivitás növelésén dolgozik.
Elindult a tartósan álláskeresők programja, ami a foglalkoztatás szempontjából hátrányos helyzetben lévők elhelyezkedését érdemben elősegítheti. Emellett az Ifjusági garancia Plusz Programra – ami a 30 év alatti álláskeresők munkához jutását segíti – is lehet már jelentkezni a területileg illetékes járási hivataloknál. Ebben a programban bértámogatási, lakhatási, illetve utazási támogatások igényelhetők a vállalkozások és az álláskereső fiatalok számára.
Forrás: index.hu