Viszonylag kevesen vannak azok a fiatalok, akik megbecsültnek érzik magukat a munkahelyükön: a második és harmadik negyedévben is tízből négyük gondolta így. Fordulat látszik azonban a fiatalok munkaerőpiacán: a K&H ifjúsági indexe szerint a harmadik negyedévben a dolgozó fiatalok 62 százaléka látta biztosnak a munkahelyét, ez jelentős javulás a második negyedévben mért 52 százalékhoz viszonyítva és bőven meghaladja a járvány legsúlyosabb időszakát jellemző 45 százalékos arányt.
Továbbra is viszonylag kevesen vannak azok a fiatalok, akik megbecsültnek érzik magukat a munkahelyükön: a második és harmadik negyedévben is tízből négyük gondolta így. Számottevő javulás történt a dolgozó fiataloknál mindössze egy negyedév leforgása alatt: az idei harmadik negyedévben már 62 százalék tartotta biztosnak munkahelyét, míg a második negyedévben ehhez képest valamivel borúlátóbban ítélték meg a foglalkoztatási helyzetüket – derül ki a K&H ifjúsági indexéből. A legfrissebb hivatalos KSH-adatok szerint a 20-24 és a 25-29 évesek foglalkoztatási rátája az idei második negyedévben 49 és 80 százalékot tett ki, ez valamelyest meghaladja az egy évvel korábbi – a járvány miatt gyengének mondható – 47 és 80 százalékos értéket. Ugyanakkor még elmarad a pandémia előtti szinttől: 2019 második negyedét a 20-24 évesek 49 százalékos rátával zárták, a 25-29 éveseket pedig közel 83 százalékos mutató jellemezte. A tényadatok szerint tehát éves szinten jobb lett a helyzetük: a K&H ifjúsági index reprezentatív felmérés szerint az idei éven belül jelentős változás történt. Miközben a második negyedéves eredmények szerint akkor a dolgozó 20-29 évesek 52 százaléka tartotta stabilnak a munkahelyét, a harmadik negyedévben 62 százalékra nőtt az arányuk. Azaz három hónap alatt jelentősen nőtt a munkahelyüket biztosnak érző fiatalok aránya. A felmérés hosszú távú adatait vizsgálva kiderül, hogy a járványhatás miatt a múlt év harmadik negyedévében a megkérdezett fiatalok 45 százaléka mondta biztosnak az állását, a pandémia előtt jellemzően 60-70 százalékuk mondta ugyanezt. A kutatás választ adott arra is, hogy a dolgozó fiatalok mennyire érzik magukat megbecsültnek a munkahelyükön. Ezen a téren nem volt javulás: a második és harmadik negyedévben is mindössze 39 százalékuk válaszolt igennel. Szemben az idei első negyedévével és a múlt év utolsó három hónapjával, amikor közel 50 százalékos volt az arányuk, azaz minden második dolgozó fiatal érezte megbecsültnek magát. A járvány kedvezőtlen hatásai miatt 2020 második és harmadik negyedévében volt hasonlóan alacsony az arány, akkor a megkérdezettek 36, illetve 38 százaléka érezte azt, hogy megbecsülik a munkáját.
Forrás: mmonline.hu