Habár a miniszterelnök már a nyáron beszélt a minimálbér jelentős mértékű emeléséről, hosszas egyeztetések után végül csak tegnap lett biztos: a minimálbér 200 ezer forintra, a garantált bérminimum 260 ezer forintra emelkedik januártól. A foglalkoztatók megfelelő ellentételezését éves szinten több mint 660 milliárd forint összértékű adócsökkentés szolgálhatja, a megtakarítást a hazai vállalkozások bérfejlesztésre fordíthatják.
A szociális partnerek a napokban véglegesítik a megállapodás-tervezetet, és november közepéig alá is írhatják. Jó tudni, hogy ez a jelentős, közel 20 százalékos emelkedés, sok szempontból változást hozhat a magyar családok életébe. A Pénzcentrum összegyűjtötte, mi mindenre lehet hatással az emelés, mivel több juttatás is a minimálbér összegéhez igazodik, így azok is nőnek majd januártól. A nagyszülői GYED által a még nem nyugdíjas nagyszülők is jogosulttá válhatnak gyermekgondozási díjra (GYED), ha vállalják, hogy részt vesznek unokájuk gondozásában, nevelésében, amíg a szülők dolgoznak. Egyszerre csak az egyik nagyszülő, de akár több unoka után is felveheti a juttatást. A nagyszülői GYED összege legfeljebb havonta a mindenkori minimálbér kétszeresének 70 százaléka. 2022-ben tehát ez bruttó 280 ezer forint lesz várhatóan. Kevesen tudják, de aki dolgozik és bizonyos betegségekben szenved, az a minimálbér 5 százalékának megfelelő mértékű adókedvezményre jogosult a 335/2009-es kormányrendelet értelmében. A kedvezmény a laktózintolerancia, a cukorbetegség egyes esetei, vagy a cöliákia esetén is jár, így mindent egybevetve akár az ország lakosságának 35 százaléka is érintett lehet. Nem kevés pénzről van szó: havonta a minimálbér 5 százalékával megegyező összegű kedvezményről, 10 ezer forintról, tehát éves szinten 2022-ben évi szinten 120 ezer forintról volt szó.A GYED a szülő korábbi jövedelmének 70 százaléka, de maximális összege a minimálbérhez igazodik: plafonja a minimálbér kétszeresének 70 százaléka: azaz 2022-től ez 280 ezer forintot jelent bruttóban. A gyed mellett bármilyen jogviszonyban, korlátlan időtartamban lehet munkát végezni. Testvér születése esetén más családtámogatási ellátásokkal (csecsemőgondozás díj – csed -, gyermekgondozási segély – gyes) együtt is igénybe vehető, tehát az ellátás nem szűnik meg újabb gyermek születése esetén. Az ellátásra a csecsemőgondozási díj után jogosult a szülő egészen addig, amíg a gyermek be nem tölti a második életévét, illetve ikrek esetén a hároméves kort. Gyermekgondozási díjat, azaz a diplomás gyedet a felsőoktatási intézmények hallgatói is igényelhetnek. Január elseje óta az az anya, aki diplomás gyedben részesül, és az ellátás folyósítása alatt, vagy annak megszűnését követő egy éven belül gyermeket vállal, ismét jogosult lesz a diplomás gyedre. A diplomás GYED összege az alapképzésben részt vett hallgatóknál a minimálbér 70 százaléka, azaz 140 ezer forint lesz januártól. Az álláskeresési járadék összegét a kérelem benyújtását megelőző négy naptári negyedévben az érintett jogviszonyokban elért – a vállalkozói jogviszony esetén a megfizetett – munkaerő-piaci járulék alapjahavi átlagos összegének alapulvételével kell kiszámítani. A járadék összege a folyósítás teljes időtartama alatt a járadékalap 60 százaléka, amely azonban nem lehet magasabb a jogosultság kezdő napján hatályos kötelező legkisebb munkabér napi összegénél. Ha a járadék számításánál figyelembe vett összeg nem éri el minimálbért, akkor járadék számításának alapja a fentiek szerint [1991. évi IV. törvény a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról 26. § (1) és (3)-(4) szerint] számított összeg 60 százaléka – számol be a ProfitLine.hu.
Forrás: penzcentrum.hu