A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara országos elnökségének véleménye szerint a szakdolgozói társadalom mind anyagi, mind erkölcsi értelemben többet érdemel – áll a közleményükben. Az egészségügyi szakdolgozók 18 százaléka a közeljövőben felmondásra készül, további 45 százalékuk még várakozó állásponton van – derül ki a Magyar Egészségügyi Szakdogozói Kamara (MESZK) felméréséből. A távozást fontolgatók 40 százaléka a pályát is elhagyná.
A MESZK több levelet is írt a szakdolgozók bérrendezés ügyében a belügyminiszternek illetve az emberi erőforrások miniszterének, miután az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C. törvény nem tartalmaz ellentételezést a szakdolgozók illetményére vonatkozóan. A köztestület országos elnökségének véleménye szerint a szakdolgozói társadalom mind anyagi, mind erkölcsi értelemben többet érdemel – áll a MESZK közleményében. A kamara a 10 napos, két év alatt kivehető pótszabadságot nem tartja nem kellő mértékű ellentételezésnek, a szakdolgozók nem ezt várták a frontvonalon eltöltött szolgálatuk elismeréseként – írták. A köztestülethez érkezett megkeresések és az egyre növekvő elégedetlenség miatt országos felmérést indítottak a MESZK tagságának véleményének megismerése érdekében. A kérdőívet 9421 egészségügyi szakdolgozó töltötte ki anonim módon a rendelkezésre álló öt nap alatt. A válaszadók 16,4 százalékának besorolási (alap)illetménye 2021. március 1-jét követően csökkent, melynek oka a megváltozott munkaköri besorolás. További keresetcsökkenést jelentett az ügyeleti díjak és műszakpótlékok százalékos csökkenése. Ugyancsak jelentősnek mondható azon szakdolgozók köre, akik a kollektív szerződés egyoldalú felmondásával a pénzbeli és természetbeni juttatások elmaradását jelezték.A MESZK szerint a felmérés legaggasztóbb eredményét a szakdolgozók pályaelhagyásával kapcsolatos szándékok feltárása során kapták. A válaszadók 17,2 százaléka, (1623 fő) tervezi, hogy még ebben az évben, vagy a közeljövőben el kívánja hagyni az egészségügyet. Jelzésértékű, hogy a kérdőívet kitöltők 45 százaléka (4265 fő) várakozó állásponton van a felmondást illetőleg. Azon kollégák, akik eldöntötték, vagy fontolgatják a távozást, azok 39,9 százaléka, (1557 fő) véglegesen elhagyná az egészségügyet, ezáltal a már most is katasztrofális szakdolgozói létszámhelyzet tovább mélyül, veszélyeztetve a biztonságos betegellátást. A válaszadó egészségügyi szakdolgozók 77,8 százaléka (7325 fő) országos demonstráció megszervezésére hatalmazta fel a kamarát.
Forrás: napi.hu