Komoly feltételeket kell teljesítenie annak, aki űrhajós szeretne lenni. Komoly kritériumoknak kell megfelelni, ha valaki nem tud úszni, az meg se próbálja, de egy mesterdiploma is szükséges. Szerdától várja az űrhajósjelöltek jelentkezését az Európai Űrügynökség (ESA), amely több mint egy évtized után először toboroz új űrhajósokat.
Május 28-ig lehet jelentkezni azoknak, akik megfelelnek a kritériumoknak, a kiválasztási folyamat hatlépcsős lesz, és több mint egy évig, 2022 októberéig tart – közölte a szervezet. Az ESA már korábban bejelentette, hogy négy-hat űrhajóst keres teljes állásban, akiket jövőbeni űrmisszióira küldene, és 20 másik tartalék űrhajósra is szüksége van. A jelöltek számára magas mércét állítottak: minimum mesterdiplomájuk kell legyen egy természettudományi tárgyból, orvostudományból, műszaki tudományból, matematikából vagy informatikából, és három év munkatapasztalttal kell rendelkezniük. Pilótajogosítvány nem szükséges ugyan, de képesnek kell lenni arra, hogy megszerezzék azt. Magas szintű angolnyelv-tudás szükséges, és egy másik nyelvben is jártasnak kell lenniük. Ami a testalkatot illeti, a jelentkező nem lehet alacsonyabb 1,5 méternél és magasabb 1,9 méternél, és maximum 50 éves lehet. A képzés első hónapjában az űrhajósok úszásteszten esnek át, ezért jó úszóknak kell lenniük. Késznek kell lenniük arra, hogy víz alatti kiképzésen vesznek részt, hosszú időt kibírva víz alatt, és jogosítvánnyal is rendelkezniük kell. A korábban kockázatelemzéssel foglalkozók előnyt élvezhetnek, mivel az űrhajósok feladata veszélyes és kockázatos – közölte az ESA.
Forrás: hvg.hu