A súlyosan hátrányos helyzetű munkavállalók – akik 12 vagy 24 hónapja nem állnak alkalmazásban – elhelyezkedésük esetén hat hónapig járó bérkiegészítést is kaphatnak. A kormány fokozott figyelmet fordít a munkaerő-piaci szempontból hátrányosabb helyzetben lévő csoportok foglalkoztatására, amelyet dinamikusabb és egyszerűbb támogatási rendszerrel segít elő – mondta Bodó Sándor.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium legújabb közleménye szerint a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára közölte, az új rendelkezések lehetőséget teremtenek arra is, hogy az állam a csoportos létszámleépítés elkerülése érdekében három hónapig átvállalja a foglalkoztatottak bérének felét.
A márciustól hatályos törvényi és kapcsolódó kormányrendeleti szintű előírások korszerű, rugalmas és hatékony szabályozási kereteket teremtenek a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatások és támogatások terén. A hátrányos helyzetű munkavállalók – akik hat hónapja nem állnak alkalmazásban, vagy 15-24 év közöttiek, esetleg 50 év felettiek – munkába állását az elérhető támogatások mellett munkaerő-piaci szolgáltatások – köztük tanácsadás – is segíti. Az állami foglalkoztatási szerv és az álláskereső közösen személyre szabott egyéni cselekvési tervet készítenek a mielőbbi elhelyezkedés érdekében. Az egyéni képességeket, kompetenciákat figyelembe véve beazonosítják az álláskereső céljait, az azok eléréséhez igénybe vehető szolgáltatásokat és támogatási lehetőségeket. A súlyosan hátrányos helyzetű munkavállalók – akik 12 vagy 24 hónapja nem állnak alkalmazásban – elhelyezkedésük esetén hat hónapig járó bérkiegészítést is kaphatnak. Ha foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt létesítenek, a minimálbér 30 százalékával megegyező összeghez, jelenleg havi több mint 50 ezer forinthoz juthatnak. A munkaadó is támogatásban részesül, ha súlyosan hátrányos helyzetű személyt alkalmaz, a jogviszony első négy hónapjára a munkavállaló bérének felét megtéríti az állami foglalkoztatási szerv. Mint írták, a csoportos létszámleépítés elkerülése érdekében a foglalkoztató részére három hónapon keresztül nyújtható támogatás a foglalkoztatottak bérének feléig. Ennek egy főre eső összege nem haladhatja meg havonta a kötelező legkisebb munkabér másfélszeresét. A támogatott munkaadónak többek között vállalnia kell, hogy a kérelem benyújtásakor fennálló statisztikai állományi létszámát fenntartja. Munkavállalói jogviszonyát közös megegyezéssel vagy felmondással nem szüntetheti meg a támogatási időszakot követő három hónapban sem. Tovább csökken a támogatások adminisztrációs terhe is, az igényléshez mindössze egy egyoldalas kérelmet kell kitölteni. A foglalkoztatást elősegítő szolgáltatók működését az állami foglalkoztatási szerv által elérhetővé tett szakmai anyagok és módszertani segédletek könnyítik meg. A támogatások, szolgáltatások a járási (fővárosi kerületi) hivatalok foglalkoztatási osztályainál érhetők el.
Forrás: vg.hu