A koronavírus járvány minden dolgozót megvisel, de úgy tűnik, hogy a fiatal munkakezdőket méginkább megviseli. Már a 2008-as gazdasági válság után is kiderült, hogy a hasonló krízisek fokozottan érintik a pályakezdő fiatalokat – írja a Telex.
A lap beszámolt az IMF, azaz a Nemzetközi Valutaalap legújabb tanulmányáról is, amely a koronavírus világjárvány szemszögéből vizsgálta meg a pályakezdők helyzetét. A kutatás szerint azok, akik magas munkanélküliség és valamilyen válság idején lépnek ki a munkaerőpiacra, soha nem tudják ledolgozni az emiatt kialakult hátrányukat. Ráadásul, nem csak gazdasági téren kell extra nehézségekkel szembenézniük, ugyanis ezekben a csoportokban magasabb a halandóság a 40-es korosztályban, mint azoknál, akiknek nem kellett semmilyen krízissel megbirkózniuk. Az érintett fiataloknak alacsonyabb az önértékelése és a kormányba vetett bizalma is, illetve magasabb a bűnelkövetési hajlamuk is. Az IMF kutatásából kiderül, hogy azok a pályakezdők, akik nem járják végig a középiskolát, 15 százalékkal alacsonyabb jövedelemre számíthatnak, mint a hasonló oktatási hátterű társaik, akiknek a pályakezdéskor nem kellett válsággal szembenéznie.
Forrás: nlc.hu