A 2020-ban a harmadik negyedéves GDP azt mutatja, hogy a gazdaság, ha hagyjuk, akkor ténylegesen helyre tud állni. Minden esélyünk megvan arra, hogy a gazdasági növekedést idén akár 6 százalék közelébe is toljuk, jövőre pedig a 7 százalék sem elképzelhetetlen – mondta el Nagy Márton a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója.
Elmondta: a legfontosabb kihívás most a gazdaság újraindítása, amiben főszerepet játszik az állami és a családi beruházás, és a következő hét évben erre 50 ezer milliárd forint áll majd rendelkezésre. „2020-at lezártuk, körülbelül 6 százalékos lehetett a gazdaság visszaesése. Az idei év sokkal jobb lesz, 5-6 százalék közötti növekedés sem elképzelhetetlen, 2022-ben pedig akár 6-7 százalék közötti növekedésre is lehet. Hátunk mögött fogjuk hagyni a szomszédos országokat, újra a régió éllovasai lehetünk a válság után” – mondta Nagy Márton az InfoRádió Aréna című műsorában. A gazdasági főtanácsadó úgy véli, hogy a GDP-növekedés tekintetében mindennek az az alapja, hogy milyen gyorsan lesz átoltva a lakosság és mikor lehet kinyitni. A 2020-ban a harmadik negyedéves GDP azt mutatja, hogy a gazdaság, ha hagyjuk, akkor ténylegesen helyre tud állni. Már azt látjuk, hogy sok ágazat – ilyen az ipar, a kiskereskedelem – lényegében visszatért a válság előtti teljesítményéhez. Egyedül a szolgáltatói szektor nem állt helyre, de itt fizikai korlátok vannak, hiszen ha bezárunk egy éttermet, egy hotelt, az természetesen nem tud helyreállni. Ha a szolgáltatói szektorokban ezek a létesítmények újra kinyithatnak, itt is nagyon gyors helyreállás következhet be – mondta el a szakértő, aki arról is beszélt, hogy a fiatalok 2022-től érvényes adómentessége nagyon nagy horderejű lépés. A 16-tól 24 évig tartó korosztályban egymillió ember van, ebből 280 ezren dolgoznak, ráadásul nagyon magas az úgynevezett inaktivitási ráta, ez azt jelenti, hogy nem is keresnek munkát. Állítása szerint az szja-mentesség nagyobb ösztönző arra, hogy aktívabbak legyenek és munkát keressenek, ezért a munkaerőpiacot ez segíti. Azt feltételezem, hogy tízezres nagyságrendek lépnek be a piacra, de óvatosan kell bánni ezekkel a számokkal, mert nagyon sok részmunkaidős és diákmunkás is van. Ne felejtsük el, hogy most ugyanúgy fizet szja-t a diákmunkás, de a kedvezmény őket is érinti, így ez a szám sokkal nagyobb lehet. Ma a diákmunkában dolgozók száma 180 ezer, ha összeadjuk a 280 ezret a 180 ezerrel, máris egy majdnem félmilliós rétegnél tartunk, akit érinteni fog ez az szja-mentesség.
Forrás: penzcentrum.hu