Ha a kétlépcsős béremelésről sikerül megegyezni a munkaadókkal, akkor januártól 6,5 százalékos felzárkóztatásra tennének javaslatot – mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke. A munkaerőpiaci járulék eltörlését is javasolja a szövetség, szerintük ezzel a lépéssel az összes munkavállaló nyerne, mivel a járulékot a munkavállaló bruttó béréből kell levonni – írta a Magyar Nemzet.
Palkovics Imre, a szövetség elnöke a lapnak úgy nyilatkozott, hogy továbbra sincs érdemi közeledés a munkaadói képviseletek és a szakszervezetek között a minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi emeléséről. A szakszervezeti oldal 7,5 százalékos béremelést tartana elfogadhatónak 2021-re – jelezte. A szakszervezeti vezető közölte, javaslatot tettek a munkaerőpiaci járulék megszüntetésére. A másfél százalékos, munkavállalókat terhelő elvonás megszüntetéséről a kormány sem zárkózott el, a felvetésről a következő ülésén tárgyal a kabinet. A járulék eltörlése a nettó bérek azonnali növekedését eredményezné, ráadásul az összes munkavállaló nyerne a lépéssel, nem csak a minimálbéren foglalkoztatottak – hangsúlyozta. Palkovics Imre szólt arról is, a szakszervezetek 7,5 százalékos béremelési javaslatánál kisebb emelés esetén kétlépcsős bérrendezést tartanak elfogadhatónak 2021-ben. Ha a kétlépcsős béremelésről sikerül megegyezni a munkaadókkal, akkor januártól 6,5 százalékos felzárkóztatásra tennének javaslatot – mondta a lapnak.
Forrás: origo.hu