2019-ben is Budapesten és Nyugat-Dunántúlon volt a legkedvezőbb a foglalkoztatási helyzet (74 és 73,8 százalék), a legnagyobb növekedést pedig Pest régióban mérték (1,4 százalékpont), ahol ennek köszönhetően 72 százalékra nőtt a foglalkoztatási ráta, derült ki a KSH kiadványából, amit a Portfolio szemlézett.
A foglalkoztatás általános növekedés ellenére továbbra is Dél-Dunántúlon (65,4 százalék), Észak-Magyarországon (66,1 százalék) és Észak-Alföldön (66,4 százalék) a legalacsonyabb a foglalkoztatás szintje. A legrosszabb és a legjobb helyzetű régiók rátái közötti különbség 8,7 százalékpont volt. Megyei szinten még markánsabb különbségek tapasztalhatók: 2 százalékpontos javulás mellett változatlanul Somogy megye foglalkoztatottsága a legalacsonyabb (62,9 százalék), és Győr-Moson-Sopron megyéé a legmagasabb (74,4 százalék).A területi különbségek a munkanélküliség tekintetében is tetten érhetőek. Tavaly a munkanélküliségi ráta a 15–74 évesek körében Nyugat- és Közép-Dunántúlon volt a legalacsonyabb, 1,8, illetve 2 százalék. Az elmúlt évhez képest ugyan kismértékben csökkent a munkanélküliség Észak-Alföldön, de a munkanélküliségi ráta továbbra is itt a legmagasabb, 6,3 százalék.A régiók többségében a munkanélküliségi ráta csak kismértékben módosult, jelentős változást Dél-Dunántúlon tapasztalt a hivatal, ahol a ráta értéke 0,8 százalékponttal, 4,8 százalékra csökkent, ezen belül Baranya megyében továbbra is magas volt (6,6 százalék). Az egyes megyékben 1,4 és 3 százalék között alakult az üres álláshelyek aránya. Tehát még olyan megyékben is számos üres álláshely volt, ahol alapvetően magas maradt a munkanélküliség. A legnagyobb arányú pótlólagos kereslet a Pest megyei szervezeteknél jelentkezett, míg a legalacsonyabb arányszámok a Baranya és Csongrád-Csanád megyei munkáltatókat jellemezték. A munkanélküliek, az alulfoglalkoztatottak, a dolgozni szándékozó, de munkát aktívan nem kereső, vagy a rendelkezésre állás kritériumát nem teljesítő inaktívak együtt jelentik az úgynevezett potenciális munkaerő-tartalékot. A munkaerőpiac potenciális forrásaként megjelenők több mint egyharmada legfeljebb alapfokú végzettséggel rendelkezik, a szakmunkások aránya 27, az érettségizetteké 26 százalék, diplomával pedig csupán 11 százalékuk rendelkezik. Mindez mutatja, hogy az alacsonyabb képzettségűek sokszor nem találnak állást. A tartalék területi eloszlása összességében továbbra is igen egyenetlen, kétharmaduk a foglalkoztatási lehetőségek szempontjából hátrányos területeken koncentrálódik, amíg a kedvezőbb gazdasági helyzettel rendelkező régiókban alacsony (Közép- és Nyugat-Dunántúl) a potenciális munkavállalók népességen belüli aránya. A koronavírus-járvány komoly leépítési hullámot okozott, ami egy csapásra változtatta meg a munkaerőhiányos környezetet. Az üres álláshelyek száma és aránya az első negyedévben nagyot csökkent, miután a vállalatok recesszióval szembesültek. A leépítési hullám egyetlen régiót sem hagyott érintetlenül. A KSH összegzése szerint 2020 március–májusában közel 160 ezer fő munkája szűnt meg, Nyugat-Dunántúlon kerültek ki a legtöbben, Dél-Dunántúlon a legkevesebben a foglalkoztatásból.