Térképen a szabad állások

Felére esett vissza az új meghirdetett állások száma tavasszal, miközben több ezren kezdtek új munkát keresni – olvasható a Profession.hu adataiból. A vezető állásoldal legújabb kezdeményezése az  álláskeresési térkép, mellyel az állásukat vesztetteknek szeretnének segíteni.

Az új Álláskeresési térkép célja, hogy minden praktikus tudást egy helyen gyűjtsön össze, és az egyes lépéseken közérthetően vezesse keresztül a munkakeresőket. A kijárási korlátozások idején fele annyi állásra jutott ugyanannyi jelentkezés a Profession.hu rendszerében, mint tavaly ilyenkor. A koronavírus-válság miatt hivatalosan Magyarországon összesen 116 ezren veszítették el a munkájukat márciusban és áprilisban – mutatnak rá a KSH friss statisztikái. Ezzel a munkanélküliségi ráta 6 százalék fölé emelkedett a válság előtti 3,5 százalékról. A mutató utoljára 2016 elején volt ilyen magas. Ugyanakkor még lehet ennél is rosszabb a helyzet, miután egyes elemzők úgy vélik, hogy 2021 első negyedévére az állás nélküliek aránya 7 százalékra kúszhat fel. Ez azt jelentené, hogy egy év alatt 170 ezer fővel növekedne a hazai munkanélküliek száma. Egy ilyen helyzetben a Profession.hu szakértői úgy érezték, lépniük kell. „Magyarország népszerű, több évtizede működő állásportáljaként első kézből értesültünk az elbocsátásokról, a munkavállalók és munkaadók egyaránt nehéz helyzetéről. A mélyponton az álláshirdetések száma 70-80 százalékos csökkenést mutatott a tavalyi év azonos időszakához képest. Válaszként először az egészségügyi és önkéntes munkákat hirdetők számára tettük ingyenessé a szolgáltatásunkat, majd Mentőöv néven külön szolgáltatást hoztunk létre azon álláskeresők részére, akik egyik napról a másikra vesztették el az állásukat” – mondta Martis István, a Profession.hu ügyvezetője.

Forrás: profitline.hu

További cikkek

Kevés a bolti eladóKevés a bolti eladó

Az egész unió területén keresik a bolti eladókat, nagy a hiány belőlük itthon is, de Németországban, Angliában úgyszintén. Az eladók bére külföldön, illetve az említett országokban jóval magasabb, mint hazánkban.

Segít az ITmapSegít az ITmap

Az informatikai szektor évek óta küzd komoly munkaerőhiánnyal hazánkban is ez a helyzet. Globálisan pedig több millió szakember hiányzik ebből a szegmensből, miközben egyre több olyan termék és szolgáltatás jelenik