Óvatosságra int a WHO egy olasz orvos optimista kijelentése miatt, miszerint a koronavírus már nem olyan fertőző, mint kezdetben és Olaszországban véget ért a járvány.
Az Egészségügyi Világszervezet szakértői és számos más tudós szerint nincs bizonyíték arra, hogy legyengült a koronavírus, amint azt egy tekintélyes olasz orvos vasárnap állította. A WHO hétfőn hívta fel a figyelmet arra, hogy Alberto Zangrillo derűlátó megnyilatkozásának nincs tudományos alapja. A milánói San Raffaele Kórház intenzív osztályának vezetője az olasz köztévében jelentette ki, hogy a járvány klinikailag már véget ért Olaszországban, és hogy a vírus veszít erejéből. A WHO szakértői – és több más kutató – azonban ezt kétli, mondván semmilyen laboratóriumi adat nem igazolja, hogy a vírus lényegesen megváltozott volna. Zangrillo Olaszországban közismert, mivel ő Silvio Berlusconi volt miniszterelnök orvosa is. Lombardia északi részén dolgozik, amelyet a koronavírus leginkább sújtott Itáliában.
Forrás: penzcentrum.hu