Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint a kormány feladata, hogy a legjobb feltételeket adja meg a gazdaság helyreállításához. Ehhez a magyar vállalatoknak versenyképességi program nyújt segítséget.
A program támogatói okiratának átadóján a tárcavezető hozzátette: eddig 678 vállalat jelentkezett a támogatásra, akik összesen több mint 320 milliárd forintnyi beruházást vállalnak. Szijjártó: az új körülményekre kell reflektálnia az Információs Hivatalban dolgozók képzésének. Mindig az új körülményekre kell reflektálnia az Információs Hivatalban (IH) dolgozók képzésének, így azon folyamatosan változtatni kell – közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az IH új képzési központjának átadóján. Szijjártó Péter az MTI-hez eljuttatott hangfelvételen azt mondta: a koronavírus-járvány következményeit még nem lehet pontosan látni, de az biztos, hogy semmi sem lesz olyan, mint előtte: új politikai világrend jön létre és új világgazdasági verseny indul, ami megnöveli a polgári hírszerzés jelentőségét és átalakítja annak feladatait. Látható, hogy erősödni fog a világgazdasági verseny és a beruházásokért folytatott vetélkedés az országok között, az erősorrendet pedig nagy mértékben befolyásolja majd, hogy melyik ország milyen mértékben tudja megvédeni a munkahelyeket és hány új munkahelyet tud létrehozni – vélekedett. A mindennapi élet változásai közül a miniszter szerint az egyik legfeltűnőbb, hogy a digitalizáció és a járvány okozta kényszer miatt a személyes találkozások szerepét egyre inkább átveszik az online kapcsolatteremtési formák. Emiatt jelentősen nő a kibertámadások veszélye. Ezért a kiberbiztonság jelentősége még soha nem volt olyan fontos, mint lesz a következő években lesz – mondta. Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy a következő időszakban azok az országok erősödnek meg, amelyek hatékonyan érvényesítik nemzeti érdekeiket, Magyarországnak emiatt mindent a saját szempontjából kell néznie. El kell fogadni, hogy minden nemzet máshonnan nézi a világot, ez azonban nem jelenthet ellenségeskedést és az együttműködés ellehetetlenítését – emelte ki. A miniszter szerint világos: egyetlen ország sem engedheti meg, hogy a békeidőben kevésbé fontosnak tűnő stratégiai ágazatok ilyen mértékben kitettek legyenek „külső szereplőnek”. Ezért ezekben az ágazatokban ki kell építeni a saját kapacitást, Magyarországon a kormány például elkezdte kialakítani az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközök gyártását – mondta Szijjártó Péter.
Forrás: hirtv.hu