Biztonságban vannak az informatikusok

A járvány elmúltával fontos szerep hárul az informatikusokra a gazdasági szektor fellendítésében. Körükben készült egy felmérés arról, hogyan élik meg napjaink gazdasági változásait. A kutatás során  919 szakmabeli nyilatkozott.

Az iparág stabilitását, illetve a gazdaságban betöltött fontos szerepét mutatja, hogy a járvány harmadik hetében a válaszadók elenyésző része (2,3%) nyilatkozott úgy, hogy megszűnt a munkája a krízis miatt. Mivel a szektorban egyre elterjedtebb a megbízás alapon történő munkavégzés, ide kell érteni azokat a szakembereket is, akik befejezték korábbi feladataikat, és még nem sikerült új projektet találniuk. Szintén a fentieket támasztja alá, hogy a válaszadók 30 százalékában egyáltalán fel sem merül, hogy esetleg elveszíthetné állását. Minden hetedik, a felmérésben részt vett szakember azonban tart attól, hogy akár rövid időn belül fenyegetheti ez a veszély. A mostani időszak egyik nagy kérdése, hogy hogyan vizsgázik a legtöbb helyen kényszerűségből bevezetett home office, amelynek hazánkban korábban kiforratlan kultúrája volt. Az első pár hét tapasztalatai bizakodásra adhatnak okot, hiszen a kitöltők csaknem 60 százaléka nyilatkozott úgy, hogy egyértelműen hatékonynak tartja a munkavégzés ezen formáját. A kutatás talán legérzékenyebb pontja a munkáltatói reakciók, illetve kommunikáció megítélésére vonatkozott. A válaszadók visszajelzése alapján munkaadóik 8,3 százalékánál semmilyen információ, tájékoztatás nincs ebben a helyzetben. 100-ból 8 cégnél tehát teljes bizonytalanságban élik mindennapjaikat a munkatársak, nagy a szervezetlenség. Jelen körülmények között még az ennél kisebb arány is elgondolkodtató lenne. Összességében tehát elmondható, hogy a járvány első heteiben az informatikai szektor jól tartotta magát, a munkavállalók inkább bizakodóak mind a jövőt, mind pedig a sok helyen újdonságot jelentő munkavégzési formát illetően. A munkahely megtartása felértékelődött, ami egy olyan szektorban, ahol korábban napi több kiemelkedő ajánlat közül válogathattak az arra nyitottak, figyelemre méltó. Ennél kevésbé pozitív képet mutat a munkáltatói tájékoztatás, ezzel együtt a dolgozók felé képviselt (belső) employer branding: úgy tűnik, hogy a kríziskommunikáció területén még sokaknak van tanulnivalójuk. A válság után egyértelműen ki fog derülni, hogy kik azok, akik ebben is élen tudtak járni az informatikai vállalatok közül, ezáltal pedig bizonyosan versenyelőnyre fognak szert tenni.

Forrás: autopro.hu

További cikkek