Eredményes az új foglalkoztatási program

Már több mint 50 ezer álláskereső és közfoglalkoztatott helyezkedett el a versenyszférában a Munkaerőpiaci reformprogrammal tavaly augusztus óta, ez nagyban hozzájárult a munkanélküliség érdemi csökkenéséhez – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter.

Varga Mihály elmondta, hogy a jelenleg 15 megyében futó projektet 2020 elején kiterjesztik az ország teljes területére, így azt követően minden munkaügyi hivatalban hatékonyabbá válhat az álláskeresők közvetítése a vállalkozások felé. A kormány célja, hogy mindenkinek, aki képes és tud dolgozni, legyen munkája, ezzel összhangban a program főként a foglalkoztatási szempontból hátrányos helyzetű csoportokat célozza meg – jelentette ki a miniszter. Rámutatott arra is, hogy a Munkaerőpiaci reformprogram erősíti az állami foglalkoztatási hivatalok és a vállalatok közötti kapcsolatot, így a helyben található, be nem jelentett álláshelyek feltárásával a vállalkozások gyorsabban juthatnak a fejlődésükhöz szükséges munkaerőhöz. A program a járási foglalkoztatási osztályok munkamódszerét teszi hatékonyabbá, amellyel a versenyszférába történő kiközvetítés eredményesebbé válik. A miniszter kifejtette, az álláskeresők így – az előszűrést követően -célzottan olyan munkáltatókhoz kerülhetnek, amelyek nagy valószínűséggel alkalmazni is tudják őket a készségeik, képességeik tudatában. Az inaktívak, a közfoglalkoztatottak és az álláskeresők körében ezzel tovább növelhető a foglalkoztatás, amellyel közelebb kerülhetünk a teljes foglalkoztatottsághoz Magyarországon. Varga Mihály az elért eredményekről szólva kiemelte: 2010 óta mintegy félmillió, korábban inaktív munkavállalót sikerült visszavezetni a hazai munkaerőpiacra, ennek eredményeként az aktivitási ráta közel 73 százalékra emelkedett. Az eddigi tapasztalatok alapján a vállalatokhoz kiközvetítettek döntő többsége három hónap múltán is munkában állt, így a program jellemzően nem átmeneti, hanem tartós megoldást jelent a munkaerő-piaci kihívások kezelésében. 2020 elején Budapestre és további négy megyére, Zalára, Győr-Moson-Sopronra, Veszprémre és Vasra is kiterjesztik a programot, ezzel az ország teljes területét lefedik – tette hozzá a miniszter.

Forrás: origo.hu

További cikkek